Böngészés a helyi projektek között

Keresés

Projektek

Rendezés alapja:
Hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes Barátikörének Egyesülete (informális csoport: Hajdúsági Csillagászati Csoport)

Tapintható Univerzum - Astro Show

A projekt célja, hogy a vak, gyengénlátó és értelmi sérült gyerekek is információkat, ismereteket szerezzenek a minket körülvevő Univerzumról. A program keretében szó szerint a kezükbe vehetik az világegyetem csodáit - tapintható, domborított, egyedileg festett makettek segítségével. A résztvevők közelebb kerülhetnek a csillagászat tudományához, közösségi élményeket szerezhetnek, miközben készségeik és képességeik is fejlődnek. Ehhez járulhat hozzá szavazatával. Köszönjük!

Szavazatok száma

12937
Körzet 1

Erre a projektre a következő Tesco áruházakban szavazhat: Debcrecen Piac u. 16., Debrecen Kishegyesi út 1-11., Debrecen Szentgyörgyfalvi u. 9., Debrecen Airport Mikepércsi út 73/A.

KórházSuli Alapítvány

KórházSuli Debrecen

Egyedüllét, magány, bezártság... Ugye ön is érzett hasonlókat a karantén ideje alatt? A beteg gyerekek minden nap így érzik magukat. Tartós betegségük miatt ma Magyarországon több ezren maradnak ki az oktatásból. A KórházSuli Alapítvány a Debreceni Klinikával együttműködve azon dolgozik, hogy már a kórházban is szakemberek segítsék a felépülést, a tanulás által célt és motivációt adva a diákoknak. Támogatásával abban segíthet, hogy minél több debreceni gyermek gyógyulhasson velünk. Köszönjük!

Szavazatok száma

17834
Körzet 1

Erre a projektre a következő Tesco áruházakban szavazhat: Debcrecen Piac u. 16., Debrecen Kishegyesi út 1-11., Debrecen Szentgyörgyfalvi u. 9., Debrecen Airport Mikepércsi út 73/A.

Hajdúsámsoni Önkormányzati Óvoda

Az óvodaudvar fejlesztése Hajdúsámsonon

Intézményünk dolgozói minden megtesznek azért, hogy óvodásaink számára boldog, önfeledt gyermekkort biztosítsanak. Nehéz anyagi helyzetünk miatt intézményünk játszóudvara még mindig nagy hiányosságokkal küzd. Mivel a hintázás nagymértékben hozzájárul a növendékeink idegrendszeri fejlődéséhez, elsődleges célunk egy kétüléses laphinta beszerzése. A felállítandó ivókút pedig akicsik optimális folyadékpótlását biztosítaná víztakarékos módon. Köszönjük, ha támogat bennünket!

Szavazatok száma

10327
Körzet 1

Erre a projektre a következő Tesco áruházakban szavazhat: Debcrecen Piac u. 16., Debrecen Kishegyesi út 1-11., Debrecen Szentgyörgyfalvi u. 9., Debrecen Airport Mikepércsi út 73/A.

Veni Vidi Vici Alapítvány

Érzékenyítő programok sérült gyermekek és ép társaik számára

A Veni Vidi Vici Alapítvány inkluzív programokat szervez halmozottan sérült gyermekek és ép társaik számára. Amellett, hogy feltöltődést és élményeket biztosítunk a fogyatékkal élő diákoknak, az érzékenyítés is fontos szerepet kap. Hiszünk abban, hogy ha az ember már fiatal korban, interaktív, játékos módon találkozik a kérdéssel, jóval elfogadóbb felnőtt válik belőle. Ebben most ön is segíthet nekünk egy szavazattal. Köszönjük szépen!

Szavazatok száma

7452
Körzet 10

Erre a projektre a következő Tesco áruházakban szavazhat: Dunakeszi Fóti út 120., Dunakeszi Fő út 190.

Zenit Általános Iskola

Pedagógusok és szülők támogató csoportja a gyermekek fejlesztéséért

Hiánypótló az az ingyenes és nyitott támogató közösség, amely nem csupán eszközöket ad a gyermekekért dolgozó szakemberek és szülők kezébe, de megnyugvást és megerősítést is jelent számukra. A felnőtteknek is szükségük van egy biztonságos, elfogadó helyre, ahol feltehetik a kérdéseiket, tanulhatnak - úgy a téma szakértőitől, mint egymástól, ezzel partnerségen és támogatáson alapuló tanulási környezetet teremtve a következő generációk számára. Ebben támogathat bennünket. Köszönjük!

Szavazatok száma

4434
Körzet 10

Erre a projektre a következő Tesco áruházakban szavazhat: Dunakeszi Fóti út 120., Dunakeszi Fő út 190.

Fóti Városszépítő Egyesület (Napkert-Fót közösségi kert informális csoport)

Napkert projekt - Fót közösségi kertjének fejlesztése

Sok olyan család él Fóton, akinek nincs kertje vagy túl kicsi az udvara, erre kínál megoldást a Napkert, ahol vegyszermentes környezetben lehet gazdálkodni. Fontos számunkra, hogy vonzóvá tegyük a kertészkedést a lakosság számára és a gyermekek megismerjék a növénynevelés fortélyait. Amellett, hogy egészséges élelmiszert tudnak termeszteni maguknak, időnként a közösségi kerthez való csatlakozásra is van lehetőségük. Szavazatával pozitív kezdeményezést és jó célt támogat. Köszönjük!

Szavazatok száma

4731
Körzet 10

Erre a projektre a következő Tesco áruházakban szavazhat: Dunakeszi Fóti út 120., Dunakeszi Fő út 190.

Magyar Vasúti Járművek Megmentéséért Egyesület

Szoborgőzös kiállítás

A vasúti közlekedésnek állít emléket a szoborgőzösök kiállítása. A hiányzó alkatrészek pótlásával, a mozdonyok restaurálásával látványosabb, látogatható formában jelenne meg a Népkertben a város vasúti múltja. Az elért eredmények fenntartása és továbbfejlesztése, az együttgondolkodás és az önkéntesen végzett munka közös(ségi) értéket teremt. Ehhez járulhat hozzá szavazatával. Köszönjük!

Szavazatok száma

6420
Körzet 11

Erre a projektre a következő Tesco áruházakban szavazhat: Gyöngyös Vásár u.2., Hatvan Bibó István út 1.

Magyar Rákellenes Liga

Egészségmegőrzés, rehabilitáció és önkéntesképzés

Az egészség megőrzése közös ügyünk. Aki projektünkre szavaz, az a gyógyulásra és a megelőző szűrések fontosságára voksol. A Magyar Rákellenes Liga Hatvani alapszervezete mindenkit szeretettel vár egy izgalmas szakmai előadásra és beszélgetésre vagy közös mozgásra. Egészségmegőrző és rehabilitációs programjaink során mindenki megtapasztalhatja a közösség és az összefogás erejét. Köszönjük, ha támogat bennünket!

Szavazatok száma

16379
Körzet 11

Erre a projektre a következő Tesco áruházakban szavazhat: Gyöngyös Vásár u.2., Hatvan Bibó István út 1.

Kapcsolat – Pályázók számára

Pályázással kapcsolatos információk:
Vida Vivien
kozossegipalyazat@tesco.hu
+36 (70) 726 – 1198

Kapcsolat – A sajtó képviselői számára

Sajtókapcsolatok:
sajto@tesco.hu

Kövess minket!