Baba Újszülött 5 tipp a baba téli öltöztetésére és a téli sétához

Bizonyára eszébe jut a szabály: a gyerekre egy réteggel több ruhát kell adni, mint amennyi rajtunk van. Nem biztos azonban, hogy ennek mindig így kell lennie, mivel mindenki egy kicsit másképp edzett, s az öltözködéskor a rétegezés mellett a ruházat anyaga is fontos. Nem jó az sem, ha az egyes darabok túl szorosak, mert a baba  teste nehezebben melegszik át. Hogyan öltöztessük hát fel a kisgyermeket?

Lábzsák és  rétegezés

Ha kocsival indul sétálni, a pici babát, amelyik még nem jár, pakolja be egy lábzsákba. Emellett adja rá az alapruházatot, amit otthon is visel napközben - body vagy ing, harisnyanadrág vagy rugdalózó, kapucnis pulóver, vagy szvetter, végül egy fleece kezeslábast. Nagy hidegben a lábzsákban levő gyereket még takarja be egy pléddel.

Ha inkább babahordozó kendőben viszi gyermekét, adjon rá bodyt, kabátkát, szvettert, vagy kapucnis pulóvert, harisnyanadrágot, melegítőt, vagy rugdalózót. Mivel a legtöbb hő a fejen át távozik a testből, ne feledkezzen meg a sapkáról és sálról. Ne takarja be a gyerek száját, még akkor sem, ha nagyon hideg van. A szája körül lecsapódó pára megfagyhat.

A totyogó gyerekekre adjon harisnyanadrágot, hosszú ujjú bodyt, szvettert és egy meleg téli kezeslábast. A téli öltözék elengedhetetlen része a sapka, sál és a kesztyű.

Fontos, hogy a lábak melegben legyenek

A kocsiban fekvő babánál, amelyik nem mozog, ügyelni kell arra, hogy lábai melegben legyenek. Ezért a lábzsákba adjunk rá meleg zoknit, vagy szőrme papucsot, vagy a meleg zoknira lábszárvédőt.

A totyogó gyerekek esetében is ügyeljen arra, hogy lábaik melegben legyenek. Hideg és nedves időjárásban a vízhatlan cipő védi meg lábukat. Ezek közül is válasszon olyat, melyek talpa csúszásmentes.

Vásároljon természetes anyagokat

A baba öltözékének vásárlásakor legyen fontos szempont az, hogy a ruházat természetes anyagokból készüljön, mint amilyen a gyapjú és a biogyapjú. Az ilyen öltözék puha és jól szellőző. A gyapjúval vigyázni kell, mert ha az öltözék alsó részét képezi, ingerelheti és csípheti a baba bőrét. Kiválóan megfelelnek a funkciós anyagok, melyek felfogják az izzadságot, s ha a gyermek megizzad, akkor sem fázik meg. A szintetikus anyagokból készült ruházatot soha ne használja úgy, hogy közvetlenül érintkezzen a baba bőrével.

Vásároljon megfelelő méretű öltözéket


5 tipp a baba téli öltöztetésére és a téli sétához

Védje a baba bőrét

Ne tévessze meg a felhős hideg idő, séta előtt mindig kenje be a baba érzékeny bőrét és védje az UV sugárzással szemben. Az új Tesco Fred & Flo termékcsalád babakrémje védi a bőrt a hideggel és a sugárzással szemben.

Meddig tartózkodhat kint télen a babával?

Ha gyermeke télen született, az első közös sétát csak 14 nap után tervezze be. Előtte azonban szoktassa őt a hideg levegőhöz úgy, hogy fokozatosan növeli az időt, melyet a nyitott ablaknál tölt. Ekkor is természetesen rétegesen fel kell öltöztetni. Az első séta ne tartson egy óránál tovább. Bőven elég naponta egy kirándulás.

Mielőtt sétálni indulnak, ellenőrizze a hőmérőt.
Ha a hőmérséklet  -5 ° C alá süllyed, az újszülöttel, vagy a csecsemővel inkább maradjon otthon.

A sétát akkor is gondolja meg, ha erősen havazik, vagy fúj a szél, esetleg szmog van. A séta akkor sem ideális, ha a gyermek nemrégen gyógyult fel egy betegségből.

Hogyan ismerhetem fel, hogy fázik-e a gyermek, vagy melege van?

Hogyan ismerheti fel, hogy a gyermek fázik-e vagy melege van, amikor ő ezt nem tudja közölni? Egyéb érzékeire kell hagyatkoznia. A legmegbízhatóbb információt  a baba tarkójának érintésével kaphatja. Ha tarkója hideg, akkor fázik és adjon rá még egy réteg ruhát. Ha tarkója izzad, vegyen le róla egy réteg ruhát, mert melege van.

forrás: motherclub.cz, babyweb.cz, promaminky.cz, blog.feedo.cz, babyonline.cz


Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
120 perc
Desszertek