Tippek és tanácsok Kiegyensúlyozott étrend a húsvéti böjtkor is

A 40 napos böjtnek változó az időpontja. Attól függ, hogy mikorra esik a húsvét, illetve az biztos, hogy mindig hamvazószerda az első napja, ami általában hét héttel húsvét előtt van. A böjt nagyszombaton ér véget, ami a húsvétvasárnap előtti nap.

Nagypéntek a 40 napos böjt utolsó napja. Ez a húsvét legfontosabb napja, amikor az ételmegtagadás a legszigorúbb. A hagyomány szerint ezen a napon kizárólag kenyeret lehet enni vízzel. Ezt követi a nagyszombat, ami a feltámadás napja. A 40 napos böjti időszak után kötelezően szerepelnie kell tojásnak az étlapon, ami az új életet és a termékenységet szimbolizálja.

Ezután végre újra kerülhet az asztalra hús, kolbász és egyéb finomságok, amelyeket eddig meg kellett tagadnunk önmagunktól.

Húsvéti böjtölés – mit ehetünk és mit nem

A böjtölés nem azt jelenti, hogy nem ehetünk semmit. Ebben az időszakban csak az állati eredetű termékeket kell elhagynunk – a húst, a tojást és a tejtermékeket.

A böjtölés során egyéb dolgokról is le kell mondanunk, amelyek nagyobb kihívást jelenthetnek, többek között a kávéról, cigarettáról, alkoholról és az édességekről. Ezen kívül a böjt első napján, hamvazószerdán kizárólag vizet fogyaszthatunk, ételt egyáltalán nem.

Együnk a böjt alatt is egészségesen és finoman

Az egyszerű böjt betartása egyáltalán nem igényel nagy erőfeszítést és kifejezetten jótékony hatással van a szervezetre.

A hús kivonása az étrendünkből 40 napra nem is olyan nagy lemondás, de oda kell figyelnünk arra, hogy gazdagítsuk a menüt olyan összetevőkkel, amelyeket korábban talán még nem fedeztünk fel. Ezen kívül a vízfogyasztásunkra is ügyelnünk kell, hiszen a folyadék tisztító hatással van a szervezetre.

Mit kell a böjt alatt hozzáadnunk az étlaphoz?         

Hüvelyesek

Tartsuk észben, hogy ha megválunk az állati eredetű termékektől, akkor megvonjuk a szervezetünktől az állati proteint is. Ezt helyettesítenünk kell növényi eredetű fehérjékkel. Nem csak a hüvelyesek gazdagok benne (különösképp a szójabab, bab, lencse és csicseriborsó), hanem a különféle magvak, diófélék (mandula, fenyőmag) és a gabonák (zab, quinoa) is kiváló proteinforrások.

Hínár és tengeri moszat

A spirulina, chlorella, nori és zöld árpa mind tele vannak fontos és helyettesíthetetlen tápanyagokkal. Ezen kívül kiváló növényi proteinforrások is és ellátják a testünket fontos, “zöld” vitaminokkal.

Folyadékok

Kerüljük el a cukrozott, ízesített vizeket, üdítőket és hagyjuk ki a cukrot a teából és a kávéból. Igyunk helyettük egyszerű csapvizet, ami segít megtisztítani a szervezetünket.

Kiegyensúlyozott étrend a húsvéti böjtkor is

Böjt menü

Ha aggódnánk, hogy mégis mit együnk a böjt időszak alatt, akkor most ajánlunk egy egyszerű napi menüt. Kevésnek tűnik és unalmasnak? Épp ellenkezőleg! Ínycsiklandó, egészséges és változatos.

Reggeli

Kezdjük a napot friss gyümölcsökkel és zöldségekkel! Hogy biztosan jóllakjunk, adhatunk hozzá zabkását és magvakat is. Ugye már mindenki tudja, hogy miről beszélünk? Igen, a smoothie-ról, a reggelik királyáról!

Ebéd

Egy gazdag zöldségleves után biztosan nem fogjuk eltelítettnek érezni magunkat, de gyengének sem! Második fogásnak válasszunk egy gyors és egyszerű tésztát, például brokkolis pennét – biztosan nem fogunk csalódni.

Vacsora

Ha azok közé tartozunk, akik kevesebbet esznek, egy krémleves bőven elegendő lesz. Természetesen azokra is gondolunk, akik jobban szeretik a hasukat. Ők ehetnek a leves után egy kis rakott zöldséget.

Húsvéti receptek

A húsvéti receptek és ételek némiképp eltérőek a különböző tájegységeknek és hagyományoknak megfelelően. A fő elemek azonban mindenhol ugyanazok: főtt tojás, krumplisaláta, füstölt sonka, fonott kalács és egyéb sütemények.

A tojás mindig a tavasz és a megújulás szimbóluma volt, és ez húsvétkor különösen igaz. Ha egy kicsi izgalmat akarunk belecsempészni a húsvéti menübe, a főtt változat helyett készíthetünk kaszinótojást is.

Ebédre a fő fogás mindig a sonka, amelyet elkészíthetünk hagyományosan, egyszerűen megfőzve, de süthetünk mázas sonkát, vagy feltálalhatunk tormás sonkatekercset is.

Desszertként készíthetünk fonott kalácsot, amit akár a fogások mellé, kenyér helyett is fogyaszthatunk.

Ha nem vagyunk annyira otthon a sütemények világában, esetleg nincs időnk órákig az alkotásunkon dolgozni, akkor próbáljunk ki valami egyszerűt, de nagyszerűt! Ezekkel a finom, húsvéti süteményekkel biztosan nem fogunk mellé lőni.   

Húsvéti különlegességek

  • A tojás az ősi szimbóluma a termékenységnek és a tavaszi megújulásnak, ezért lett a húsvét egyik meghatározó eleme is.
  • Franciaországban évente megrendezik húsvét hétfőn az eseményt, ahol egy óriási rántottát készítenek el a főtéren kb. 1000 ember számára, amelyhez 4500 tojást használnak fel. Ez a hagyomány még Napóleon korából származik, aki állítólag az egész serege számára omlettet rendelt reggelire.
  • Korfu szigetén agyagedényeket és tálakat dobnak ki az ablakon húsvétkor. Ezzel a szokással biztosítják a bőséges termést az évre.
  • Svédországban a gyerekek beöltöznek boszorkánynak húsvétkor és házról házra járnak, hogy elcseréljék rajzaikat és festményeiket édességekre.
  • A húsvéti édességek 70%-a csokiból készül.
  • Az amerikaiak 80%-a szerint először a nyuszicsoki fülét kell megenni.


Forrás: learnreligions.com, tyzdennikkoment.sk, sperky-a-diamanty.sk

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!