Receptek Főételek Vöröslencse leves, indiai Dahl - Kelet ízei a Tesco-nál!

Hozzávalók

30 dkg vöröslencse
25 dkg rizs
½ kanál étolaj
7 dl zöldségleves
2 dl kókusztej
20 dkg sárgarépa
1 darab sárga kaliforniai paprika
1 darab vöröshagyma
1 kanál őrölt gyömbér
2 darab paradicsom
kávéskanál őrölt római kömény
1 kanál curry
½ kanál barna cukor
1 kávéskanál kurkuma
1 kávéskanál darált paprika
½ kávéskanál chili pehely
1 marék friss koriander
1 marék friss petrezselyem
1 csipet
1 csipet cayenne bors

Leírás

 

 

Elkészítés

1

Először mossuk meg a vöröslencsét. Ehhez tegyük egy nagyobb tálba és öblítsük át 2-3 alkalommal, amíg a ráöntött víz már nem zavaros. Végül öntsük fel vízzel vagy zöldség alaplével és hagyjuk állni körülbelül negyedórát, hogy a lencse egy kicsit megszívja magát.

2

Pihentetés után tegyük fel egy lábasban, adjuk hozzá a kurkumát és ízlés szerint sózzuk, majd lefedve főzzük kb. 15 percig.

3

Amikor a lencse megpuhult, egy fakanál vagy habverő segítségével nyomkodjuk kissé szét a szemeket, hogy igazán krémes állagot kapjon az ételünk.

4

TIPP: alapvetően nem szükséges a vöröslencsét előre beáztatni, azonban ez a rövidke idő is elég neki, hogy kicsit puhuljon. Így a főzési idő rövidebb és amíg a lencse ázik, van időnk előkészíteni a többi hozzávalót is.

5

Vágjuk apró darabokra a hagymát, fokhagymát, gyömbért, paprikát, paradicsomot és a répát.

6

Egy nagyobb serpenyőben/ wokban forrósítsuk fel az olajat. Először dobjuk bele a római köményt és várjuk meg, amíg a magok pirulni kezdenek. Amikor a fűszer kezd pirulni, érezni fogjuk az intenzív illatát, ilyenkor vigyázzunk, ne égjen oda, mert megkeseredhet.

7

Tegyük a serpenyőbe a hagymát, gyömbért, paprikát, répát, és a többi fűszert is a koriander és a petrezselyem kivételével. Magasabb fokozaton pirítsuk további pár percig, amíg a hagyma meg nem puhul.

8

Miután a hagyma megpuhult, öntsük hozzá a zöldséges alaphoz a megfőtt lencsét. Adjuk hozzá a korianderlevél nagy részét (hagyjunk kicsit a tálaláshoz) és főzzük készre.

9

Utolsó lépésként keverjük a kókusztejet is az ételhez, és főzzük még 1-2 percig.

10

Tálaljuk melegen a vöröslencse dahl-t, kínáljunk mellé főtt vagy gőzölt jázmin rizst esetleg indiai kenyeret (naan-t). Díszítéshez használjuk a friss fűszereket, a korianderlevelet és a petrezselymet.

11

TIPP: ha indiai kenyérrel kínáljuk az ételt, érdemes tálalás előtt egy kis vajjal megkenve mindkét oldalukat rövid ideg pirítani egy serpenyőben. Éppen csak melegítsük át a naan-t, ne száradjon ki! Ezzel az apró és gyors trükkel egy igazi friss kenyeret kínálhatunk az ételhez.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása

Ajánlatunk

Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Magyar Red Chief alma
-43%
699 Ft
395
Ft/kg
Magyar Red Chief alma
magyar termék
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Vöröshagyma
-66%
489 Ft
165
Ft
Vöröshagyma
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Kaliforniai paprika
-31%
1599 Ft
1099
Ft/kg
Kaliforniai paprika
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Édesburgonya
-38%
799 Ft
489
Ft/kg
Édesburgonya
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Mandarin
-44%
899 Ft
499
Ft
Mandarin
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Kivi
1 kg
-33%
1199 Ft
799
Ft
Kivi
1 / 3

Receptek az Ön ízlése szerint

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
2 3 4