Baba Iskolás Segítsen gyermekének, ha bizonyítványában rossz jegyek vannak

Egyik szülő sem örül annak, ha gyermeke bizonyítványában virítanak a rossz jegyek. Őrizze meg nyugalmát, s ne támadja le a gyereket kiabálással és szemrehányásokkal. Nyugodt körülmények között együtt beszéljék meg és gondolkodjanak azon, hogyan lehetne ezt helyrehozni.


Alapvetően fontos a pillanatnyi harag legyőzése

A rossz bizonyítvány láttán teljesen érthetőek az első reakciók. A szülő általában dühkitörést kap, ömlenek belőle a szidalmak és megalapozatlan vádak. Most azonban álljon le!

Egy ilyen pillanatban vegyen mély lélegzetet és a beszélgetést hagyja későbbre. Reagálhat úgy is, hogy azt mondja: "A jegyekről majd vacsora után beszélgetünk." Így lesz ideje átgondolni, hogyan reagálhat úgy, hogy a gyereket kioktassa, megszidja, de főleg a probléma megoldására motiválja.

Segítsen gyermekének, ha bizonyítványában rossz jegyek vannak

Nézze meg, mennyi időt kellene tanulással tölteniük a gyerekeknek.  Igazítsa ehhez saját követelményeit, elvárásait és terveit.


Hogyan beszélgessünk a gyerekekkel a rossz jegyekről?

Próbálja a beszélgetést úgy kezdeni, mintha saját magáról beszélne, például: "Észrevettem, hogy a jegyeid rosszabbak, mint gondoltuk volna. Segíts nekem megérteni, miért van ez így.“ Eközben a „segíts nekem megérteni“ ne mondja parancsolón, mintha azt mondaná „magyarázd el nekem, miért“. Ily módon egy csapatba kerül a gyerekkel és arra ösztönzi őt, hogy elgondolkodjon a rossz bizonyítvány valódi okain.

Türelmesen hallgassa meg őt, próbálja megérteni, honnan erednek a problémái. Ezután biztassa, hogy saját maga keressen megoldást a helyzetre. Kérdezze meg őt, minek kellene megváltoznia ahhoz, hogy a legközelebbi bizonyítványa jobb legyen. Fontos, hogy a helyzet megoldására a gyerek jöjjön rá, mert így ezt magáénak tekinti és felelősségteljesebben viszonyul majd hozzá, mint abban az esetben, amikor Ön utasítja.


Legyen pozitív

A beszélgetés végén ösztönözze gyermekét azzal, hogy kiemeli a bizonyítvány pozitív részeit. Lényegtelen, hogy az éppen testnevelésből, vagy magaviseletből szerzett jó jegy – tegye nyilvánvalóvá, hogy nemcsak a negatív dolgokat keresi és dícsérje meg őt akár a példás iskolalátogatásért, ami szintén sokat elárul gyermeke személyiségéről.


A rossz előmenetel leggyakoribb  okai

A szülő kulcsfontosságú feladata rájönni, mi az oka annak, ha gyermeke az iskolában rosszul teljesít. Ennek két leggyakoribb oka van:

  • nem érti a tananyagot,
  • kevésbé fejlettek készségei a tanulási idő beosztására, tervezésére illetve magára a tanulásra.

Az első ok felismerhető egy bizonyos tantárgy rossz jegyein, a második ok viszont már az egész tanulási folyamatot befolyásolja.


Segítsen gyermekének, ha bizonyítványában rossz jegyek vannak

Gyermekének problémája van a rossz jegyekkel? Lehetséges, hogy tanulási zavarral küszködik!


Hogyan segíthet gyermekének kijavítani a jegyeit? 


Tűzzön ki reális célokat

A reális célok ösztönöznek. Ha gyermekének félévben kettese volt matematikából, nem volna reális elvárni, hogy becsületes tanulással kijavítja ötösre. Egy hármas, vagy inkább négyes viszont egy nagy elérhető lépést jelent.


Vezesen be egy rendszert, majd bízzon abban, hogy gyermeke betartja

A gondot olykor a diák szétszórtsága és a nem megfelelő rendszer jelenti. Tanítsa meg gyermekét a helyes időbeosztásra, hogy jusson ideje a tanulásra és a kedvteléseire is, s ezután bízzon abban, hogy ezt a rendszert  betartja.


  • Mutassa meg neki, hogyan tartson rendet az íróasztalán. Hetente egyszer ellenőrizze.
  • Rendszeresen beszélgessenek az iskoláról. Mi történt? Milyen problémákkal találkozott az iskolában? Figyeljen és feleslegesen ne ítélkezzen.
  • Ügyeljen arra, hogy kialakuljon az otthoni tanulási rutinja, amit gyermeke akkor is betart majd, amikor Ön nem áll a háta mögött, s ez tetszeni is fog neki.



Büntessem gyermekemet a rossz jegyek miatt?

Sok szülő úgy gondolja, hogy megfelelő büntetés az, ha gyermekét eltiltja a sporttól, vagy más kedvenc tevékenységétől. Nem jó ötlet azonban megfosztani a gyermeket olyan tevékenységektől, melyek fejlesztik  személyiségüket, öntudatukat és szociális kapcsolataikat. A tanulás terén kifejtett gyenge igyekezetükért kiszabott büntetés lehet inkább az otthoni kiváltságok megtagadása, mint a tévé, vagy a wifi hozzáférhetőség. A büntetés azonban pozitív motiváció formájában is megnyilvánulhat: "Ha megmutatod nekem a helyesen kidolgozott feladatokat, akkor játszhatsz fél órát a számítógépen." A cselekmény és a jutalom alapelvének hangsúlyozása érdekében használja  a „ha – akkor“ kifejezéseket.


Jutalmazzam gyermekemet a jegyeiért?

Azok a gyerekek, akik jegyeikért pénzt, drága játékokat vagy más jutalmat kapnak, nem tartoznak az iskolában a legjobb előmenetelű tanulók közé.  Gyermekeit nevelje úgy, hogy számára a jó előmenetel motivációja az Ön dícsérete, az osztálytársak előtti tekintélye és belső megelégedettsége legyen.



Források: www.ectutoring.com, www.verywellfamily.com

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!