Baba Iskolás Mennyi időt töltsenek a gyerekek a házi feladattal?

Tulajdonképpen az igazság az, hogy a házi feladattal töltött időnek arányosan kellene emelkednie az életkor és az egyes feladatok igényességének függvényében.

Különbség van ugyanis egy hétéves iskolás és egy érettségiző között. Ezért még akkor is, ha már valamilyen időkeretet alkalmazunk, egyénileg kell mindent megítélni. Előfordulhat, hogy ezt egyik napról a másikra meg kell változtatnunk.

Fő a flexibilitás

A gyermek hatéves koráig minden döntés fő irányadója a flexibilitás. Legfontosabb, hogy gyermeke ebben a korban megértse a családtagok fontos szerepét, azt, hogy ha szüksége van rá, mindig készségesen segítenek neki.

Hatéves kor után az oktatás formalizálódik és a tanulás konkrétabb. E pillanattól kezdve világosan meg kell határozni az iskolába való felkészüléssel töltött időt. Eleinte elég 15- 20 perccel kezdeni, hogy a gyermek megszokja a rendszeres szorgalmat az asztal mellett ülve. Az évek múlásával ezt az időt növelni kell – nyolc éves korban kb. félóra, tízéves korban 45 perc és tizenkét éves korban egy óra. Később már minimálisan egy óra, de a lecke függvényében lehet több is. Ezek az idők viszont csak hozzávetőlegesek, ugyanis minden a gyermek tanulásra való koncentrálási képességének mértékétől függ. Minden gyermek individuális és amíg az egyiknek rögtön beugrik a tudomány a fejébe, addig a másik hihetetlenül hosszú időt tölt a könyvek felett. Akár így, akár úgy, ne feledkezzen meg a házifeladat közben a szünetről. Tartson akár tízpercenként is szünetet, ha ez a gyereknek jót tesz. Az összpontosítási készség ugyanis gyorsan csökken, az alsó tagozatos diákok esetében ez maximálisan 15 – 20 perc. Elegendő azonban 5 perc szünet, s a gyermek ismét képes újra tanulni.

Melyik tantárgyba invesztáljunk többet?

Nincs olyan specifikus tantárgy, mellyel a gyermeknek többet kellene foglalkoznia. Többen azonban tévesen úgy vélekednek, hogy többet kellene foglalkozniuk a matematikával, a nyelvekkel, illetve a kémiával, mert fontosak, s ezért unszolják őket, hogy tudatosan éppen ezen a téren javítsanak a tudásukon.

Fontos alaposan elemezni a gyermek teljesítőképességét. Lehet, hogy gyermeke egy matematikai géniusz. Miért kellene akkor többet foglalkoznia a matematikával, mint más tantárgyakkal, ahol lehet, hogy nagyobb tartalékai vannak? Bizonyosodjon meg arról, hogy minden tantárgyból készül, de egyidejűleg több időt szán azokra a tantárgyakra, amelyek nehézségeket okoznak neki, legyen az akár a zenei nevelés, akár a testnevelés. A gyermeknek ugyanis képesnek kell lennie arra, hogy minden tantárgyból javítson az eredményein, hogy a lehető legjobb érdemjegyekkel lépjen a következő évfolyamba, ugyanakkor elegendő tudást szerezzen. Amennyiben a gyerek csak azokban a tantárgyakban fog igyekezni, melyek jól mennek neki, s a többi tantárgy mellékvágányra kerül, nagyon sok további érdekes téma és ismeret megismeréséről marad le.
Amennyiben otthon a leckével sokat bajlódik, s Ön is vele együtt, kérjen tanácsot tanárától. Lehet, hogy e gond mögött tanulási zavar áll.


Publikálva: 9 hónapja
Oldal nyomtatása
Cikk megosztása