Tippek és tanácsok Paleo diéta - őskori étkezés a modern időkben

Több tízezer évvel ezelőtt őseink halászó, vadászó, gyűjtögető életmódot éltek, nem termesztettek gabonaféléket, csak azt ették, amit a természetben megtaláltak. Megtanulták, hogy mely növények ehetők, és rájöttek, hogy ehetnek madártojásokat, amikor pedig valami édességre vágytak, mézet gyűjtöttek a vadon élő méhek kaptárából.

Szezonális növényeket, bogyókat etettek és állatokat vadásztak le. A folyók és a tengerek közelében élő emberek természetesen több halat és tengeri élőlényt etettek, a hegyekben élők pedig a közeli erdei állatokra vadásztak.

Mi változott?

Főként a mezőgazdaság. Néhány ezer évvel ezelőtt az emberek felfedezték a gazdálkodást, a mezõgazdasági forradalom elindult, és mi vadászó-gyűjtőkből gazdák lettünk. Megtelepedtünk, társadalmakat alakítottuk és az emberi faj szépen lassan eljutott mai mivoltához. Igen, ma már van villanyunk, autónk, online játékaink és általában a vadon élő állatoktól sem kell túlságosan tartanunk. A probléma azonban az, hogy étrendünk jelentősen megváltozott, de a genetikánk nem, ezért a testünk nem képes alkalmazkodni a feldolgozott élelmiszerek nagy mennyiségű fogyasztásához és a sok zöldség, szezonális gyümölcs és hús fogyasztása helyett a feldolgozott nyersanyagoktól, kenyerektől, édességtől és más félkész termékektől függünk.

Paleo szabályok

A paleo diéta esetén nem kell kalóriákat számolnunk, és pontos időben kell étkeznünk. Csak annyit kell tennünk, hogy azokat az ételeket fogyasztjuk, amiket őseink.

Tiltólistára kerülnek a félkész termékek

A paleo étrend természetes ételek fogyasztásából áll. Olyan termékeket kell vásárolnunk, amelyek tartósítószerektől és más hozzáadott anyagoktól mentesek, és amelyeket általában a természetben is megtalálunk szezonálisan.

Hús, tojás és hal

Az étrend legfontosabb összetevői, a vadállatok húsa, szabadtartású tyúkok tojásai és a vadonban élő halak. Még az olyan ételekkel is, mint a lazac, legyünk óvatos, a legtöbbet ugyanis kedvezőtlen körülmények között tenyésztik.

A gabonafélék fogyasztása is tilos

Sok szénhidrátot tartalmaznak, ezért tilos a búza, rozs, zab vagy árpa, valamint a tészták és a sütemény, pékáruk fogyasztása is.

Egészséges zsírok

Az állati zsíroknak egyensúlyban kell lenniük a növényi táplálékkal. Ideális a zöld leveles zöldségek fogyasztása, kevesebb, de magasabb szénhidrát-tartalmú zöldségfélék, valamint a rizs és burgonya. Ehetünk továbbá dióféléket, olívaolajat, kókuszdió-olajat és vajat.

Hüvelyesek kizárva

Jelentősen csökkenteni kell őket, vagy teljesen vegyük ki a menüből.

  1. Felejtsük el a feldolgozott cukrokat és gyümölcsleveket
  2. Ne felejtsük el azonban a testmozgást, amely támogatja az agy működését, az anyagcserét és az egészséget

Mivel a paleo diéta főként a szénhidrát-szabályozásról szól, ezt ki kell egészíteni az étrendünket a legvitatottabb tápanyagokkal – a zsírokkal.

A paleo étrendben a zsírok a menü fontos részét képezik, azonban nem minden zsír azonos, vannak hasznosak és egészségtelenek is belőle. Íme néhány példa az egészséges zsírokra:

Paleo diéta - őskori étkezés a modern időkben

Hogyan állítsunk össze paleo menüt egy átlagos napra?

Ha ki szeretnénk próbálni a paleo étrendet, akkor érdemes előre összegyűjteni több napi étkezéshez elegendő paleo receptet. Ne felejtsünk el azonban egy egyszerű szabályt: minden étkezésnek elegendő fehérjét (tojás, hús, hal, stb.), valamint gyümölcsöt vagy zöldséget is kell tartalmaznia.

Egyszerű napi menü

Reggeli: Omlett spenóttal, valamilyen friss gyümölcs

Ebéd: Grillezett csirke, tojás és avokádó saláta olívaolajjal

Uzsonna: Alma és mandulavaj

Vacsora: Steak spárgával és sült édesburgonya chipsszel

Desszert: Eper

Paleo diéta – fogyunk-e vele?

A paleo étrend nagyon erősen korlátozza a szénhidrátok fogyasztását, ezáltal kifejezetten alkalmas fogyáshoz. Ebben az állapotban a testünknek nincs elegendő energiája a kapott szénhidrátokból, így elkezdi égetni saját zsírkészleteit, ezzel súlycsökkenést okozva.

Ha túlsúlyosak vagyunk, a paleo étrendnek köszönhetően egy hónap alatt több mint 5 kilogrammot is veszíthetünk akár.

De nem azért működik a paleo diéta, mert az emberek az őskorban is így étkeztek. A paleo szabályok betartásával kevesebb kalóriát fogunk fogyasztani, mint régen, és természetesen egészségesebben is eszünk majd, mindez pedig fogyáshoz és a felesleges kilogrammok elvesztéséhez vezet.

Drága a paleo diéta?

Igen, az az igazság, hogy a paleo diéta arra ösztönöz bennünket, hogy több organikus ételt fogyasszunk, és gyakrabban menjünk bio boltba. Ezek az ételek pedig drágábbak, de megtakaríthatunk velük olyan "láthatatlan" költségeket, mint az édességek, cukros üdítők, félkész ételek árai.

Források: everydayhealth.com, nerdfitness.com, dkfindout.com

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!