Baba Terhesség Kötelező szűrővizsgálatok várandósság idején

Első trimeszter

Az első jelentkezést ultrahangvizsgálat követi, aminek a célja a terhesség élő, illetve méhen belüli voltának tisztázása. Leggyakrabban a 12. hétig az ultrahangvizsgálatot hüvelyen keresztül végzik, ugyanis nagyobb felbontású, részletgazdagabb képet ad, mint a hasfalon keresztül végzett vizsgálat.

Mindezeken kívül a terhesség első harmadában a szülész-nőgyógyász belső nőgyógyászati vizsgálatot is végez a terhesség tényének megerősítésére. Lehetőség szerint ilyenkor érdemes felkeresni a háziorvost vagy belgyógyász szakorvost, aki EKG-t készít, vérnyomást mér és általános fizikális vizsgálatot végez.

A kismama testsúlyának ellenőrzése az első jelentkezés során, majd a későbbi alkalmakkor is megtörténik.

Javasolt a terhesség elején egy fogorvosi ellenőrző vizsgálat, illetve szükség esetén a gyulladásos gócok felszámolása, mert a szájüregi gyulladások mellett magasabb a koraszülés veszélye.

Az első laborvizsgálat szintén erre az időszakra esik, ennek során a vérképet és az éhgyomri vércukorértéket ellenőrzik, valamint szifilisz és hepatitis B szűrést végeznek, ezen kívül pedig az anyai vércsoportot és az esetlegesen jelen levő antitesteket határozzák meg.

A vizelet általános és vizeletüledék-vizsgálata is a kivizsgálás része. A várandósság elején a 37 évesnél idősebb nők esetében kötelező a genetikai tanácsadás. Ennek során áttekintik azokat a lehetséges tényezőket, amelyek a baba szempontjából genetikai kockázatot jelentenek.

Második és harmadik trimeszter

Amennyiben a várandósság szövődménymentes, a későbbi szakaszokban a 26. hétig havonta egy alkalommal indokolt az ellenőrző vizsgálat, ezután a 36. hétig 3 hetente egyszer, majd a szülés várható időpontjáig heti egy alkalommal ajánlott.

Minden ilyen alkalommal megmérik a kismama vérnyomását és a pulzusát. Ez igen fontos a terhességi magasvérnyomás és a terhességi toxémia korai felismerésében.

A testsúly ellenőrzése otthon, a kismama által kivitelezhető, elsősorban a hirtelen, nagymértékű gyarapodásra kell odafigyelni, ugyanis ez szövetközti folyadék felszaporodására, ödémára utalhat.

Vizsgálatok hetek szerint

Most, hogy bemutattuk a típusvizsgálatokat, jöjjön egy lista, hetekre bontva, hogy milyen vizsgálatokon kell átesnie a kismamáknak, valamint milyen teendők vannak, melyeket érdemes fejben tartani:

1. hét
Az utolsó menstruáció első napjának fölírása.

4-5. hét

A terhességi teszt a vizeletből kimutatható HcG alapján pozitív eredményt ad, érdemes patikában kapható gyorstesztet végezni.

7-8. hét

Az első orvosi vizsgálat. terhesség tényének megállapítása, hüvelyi ultrahang segítségével az embrió megtekintése, szívhang meghallgatása.

9-10. hét

Vizelet- és vérvizsgálat (beutaló-köteles): vércsoport megállapítása, toxopla pozotivitás vizsgálata, Wasserman-szűrés. Háziorvosi vizsgálat, megjelenés a védőnőnél, kiskönyv kiállítása, fogorvosi vizsgálat.

10-12. hét
Chorionboholy mintavételének optimális időpontja. Második nőgyógyászati vizsgálat: leletek értékelése (esetlegesen az elmaradt rákszűrések elvégzése).

12. hét
Ultrahang vizsgálat hüvelyi ultrahang segítségével. Nyakiredő (tarkóredő) mérés. Az integrált teszt elvégzésének optimális időpontja.

14. hét
A 20. hétig az amniocentézis elvégzésének optimális időpontja. Egyébként általános vizeletvizsgálat, vérnyomásmérés szükségeltetik.

16. hét

AFP és HbsAg (hepatitisz) vizsgálat anyai vérből. (Cukorterheléses vizsgálat is előfordulhat.)

18. hét
Orvosi vizsgálat, laboreredmények elemzése, vizeletteszt, vérnyomás mérése, ultrahang vizsgálat, magzati szívhang ellenőrzése, méhszáj vizsgálata.

19. hét
Magzatmozgások otthoni megfigyelése és feljegyzése.

20. hét
Genetikai ultrahang vizsgálat független vizsgáló orvossal.

22. hét
Vizelet vizsgálat, vérnyomásmérés, a baba méreteinek ellenőrzése.

24-26. hét

Cukorterhelés 3 db vérvétellel. Éhgyomorra, majd glukóz oldat fogyaszását követően 1, majd 2 órával ismét vért vesznek. Beutalót kell vinni.

A vizsgálat eredményével a 26. hét körül újra találkozás a szülészorvossal. Vérnyomás mérés, vizeletteszt, magzati szívhang vizsgálat, méhszáj vizsgálata. (Rh negatív anyák esetén ekkor ellenanyagot is vizsgálnak.)

29. hét.
Vérnyomás mérés, vizeletteszt, méhszáj vizsgálata, magzati szívhang vizsgálat. Ultrahang vizsgálat.

32. hét.
Vérnyomás mérés, vizeletteszt, méhszáj vizsgálata, magzati szívhang vizsgálat. Ultrahang vizsgálat.

36. hét.
Vérnyomás mérés,  méhszáj vizsgálata, magzati szívhang vizsgálat. Ultrahang vizsgálat. Vérvétel, vizelet- és ellenanyagvizsgálat beutalás, hüvelyváladék tenyésztés. (Várhatóan császármetszéssel szülőknek aneszteziológiai megbeszélés.)

37. hét
Laborvizsgéálatok elvégzése. NST vizsgálat.

38. hét.
Vérnyomás mérés, vizeletteszt, méhszáj vizsgálata, magzati szívhang vizsgálat. NST.

39. hét.
NST.

40. hét.
A várható szülés ideje. Vizelet vizsgálat, testsúly mérése, vérnyomásmérés. Méhszáj vizsgálata, magzati szívhang vizsgálat. Naponta NST.

41. hét.
Naponta NST, szükség esetén flowmetria. Kétnaponta ASK vizsgálat.

Forrás: webbeteg.hu, picibaba.hu

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!