Baba Terhesség Gyógynövények a terhesség alatt

Mindent mértékkel – a terhesség alatt ez a mondás hatványozottabban érvényes, s ez a  gyógynövények esetében is így van. Nagy mennyiségben ugyanis némely gyógynövény a medence szerveinek vérbőségét okozza és méhösszehúzódásokat idézhet elő. A gyógynövények fogyasztásával  kapcsolatban ajánlatos tanácsot kérnie orvosától vagy gyógyszerészétől, különösen az első három hónapban, amikor a magzat  legfontosabb szervei fejlődnek.

Vizsgálatok a terhesség folyamán: Jól fejlődik a baba?

A gyógynövények használatának szabályai

Terhesség alatt egyik gyógynövényt se fogyassza több, mint 2 hétig. Szomjúság ellen igyon tiszta vizet, a teák közül válassza inkább a gyümölcsteát és a rooibost. Gyógynövényteát csak akkor igyon, ha szüksége van a terhességgel kapcsolatos egészségi problémák enyhítésére. Némely gyógynövény alkalmas a terhesség utolsó stádiumában a szülés megindítására, valamint később a szoptatás támogatására.

A terhesség mellékhatásai, melyektől a kismamák szenvednek

Gyógynövények a terhességi rosszullétek ellen

A kalciumot és magnéziumot tartalmazó kamilla  segít a reggeli (de nemcsak a reggeli) rosszullétek esetében és lábgörcsök ellen is hatásos. A kamilla a terhességi cukorbetegségben szenvedő kismamáknak is ajánlott, mivel csökkenti a vér cukorszintjét.

Talán hallott már arról, hogy a gyömbér enyhíti a rosszulléteket. Kipróbálhatja a cukrozott gyömbért, vagy a gyömbérteát, mely megnyugtatja a háborgó gyomrot.  Ügyeljen azonban az adagolásra és csak nagyon kis mennyiségben fogyassza. Naponta általában legtöbb 1 gramm szárított, vagy 4 gramm friss gyömbér ajánlott, de inkább kérjen tanácsot orvosától.

A menta enyhíti az emésztési problémákat, a reggeli rosszulléteket és a fejfájást. A gyömbérhez hasonlóan, itt is fontos odafigyelni az adagolásra. Nagyobb mennyiségben károsíthatja a májat, ami vetélést okozhat azoknál a kismamáknál, akiknél veszélyeztett  terhesség áll fenn.

Gyomorégéskor próbálja ki a csalánt. Nagyon sok C-vitamint, vasat, káliumot, magnéziumot és cinket tartalmaz. Terhesség alatt azonban legyen óvatos az adagolással.

A reggeli rosszullét akár egész nap is tarthat

Megfázás elleni gyógynövények a terhesség alatt

A kilenc hónapig tartó terhesség elég hosszú idő és ezalatt valószínűleg nem kerülheti el egy megfázás, vagy az influenza. Kerülje az antibiotikumok szedését, de ezek megfázás és influenza esetében nem is szükségesek, viszont kirpóbálhat bizonyos gyógynövényeket. Ha fáj a torka, köhög, vagy hőemelkedése van, hársfavirágból főzzön teát .

A következő hatékony köhögés elleni gyógynövény az útifű,  melynek gyulladáscsökkentő hatása van.  A csipkebogyó nagyon sok C-vitamint tartalmaz, ezért erősíti az immunrendszert

A kerti kakukkfű (Thymus vulgaris) baktériumölő  hatással rendelkezik. Használhatja a szájüreg öblítésére és köhögésre, de a hasmenést és az emésztési problémákat is enyhíti. Terhesség esetén figyeljen az adagolásra és a kerti kakukkfüvet csak az ajánlott gyógyadagokban fogyassza.  

Nyugtató és fejfájást csillapító gyógynövények a terhesség alatt

A citromfű megnyugtatja szétszórt idegrendszerét, segít álmatlanság és fejfájás esetén. Hosszantartó fogyasztását azonban kerülje el.

Dagadnak a lábai? A gyermekláncfű megoldja ezt a problémát, sok A-vitamint, kalciumot és vasat tartalmaz.

Stresszgátló gyógynövényünk a homoktövis.  Nagyon sok A- és C-vitamint tartalmaz.  A homoktövistől szép lesz a bőr és enyhíti a hirtelen súlynövekedés okozta ízületi fájdalmakat  a terhesség alatt.

A mezei kakukkfű, vagy más néven északi kakukkfű (Thymus serpillum) enyhíti a fejfájást, az álmatlanságot, de terhesség alatt a felfúvódással kapcsolatos emésztési problémák esetében is kipróbálhatja.  Fogyasztáskor viszont figyeljen az adagolásra, mert itt is érvényes az aranyszabály "mindent mértékkel".

Tanácsok a nyugodt alváshoz a terhesség alatt 

Terhesség idején a felfúvódás és bélgörcsök esetén segíthet az édeskömény. Szülés után elősegíti az anyatej képződését.

Felfúvódás esetén fogyasszon bazsalikomot  és  leveleinek lúgos oldatát. Ez a növény serkenti az emésztést. Terhesség alatt azonban ne fogyassza nagy mennyiségekben.

Gyógynövények  a vajúdás megkönnyítésére

Már közeledik a szülés időpontja és szeretné, ha minden simán és gyorsan lezajlana? Jótékony hatással van a szülőutakra a málnalevél, mely fellazítja a méhizomzatot.  A málnalevélből készült teát a terhesség 36. hetétől fogyaszthatja.

A lenmag amellett, hogy szabályozza a bélműködést, a szülés megindulását és annak lefolyását is gyorsítja. Fogyasszon belőle napi egy kiskanálnyit elegendő mennyiségű vízzel.

Ha szeretné elkerülni a gátmetszést, alkalmazzon rendszeresen gátmasszázst, mellyel növelhető annak rugalmassága. A masszírozáshoz használjon orbáncfű olajat.

Gyógynövények, melyek fogyasztását a terhesség alatt kerülje el

A rozmaring  ingerli a húgyutakat és az emésztőszerveket, gyulladást okozhat, ezért  ne fogyassza.  Megemeli a vérnyomást és növeli a medence vérbőségét.  

Kerülje a petrezselymet  is, mert serkenti a méhösszehúzódásokat.  Hasonló okok miatt a zsályát  se fogyassza terhesség alatt.  Görcsöket okozhat, ingerli a méhet, emiatt fennáll a koraszülés, illetve a vetélés veszélye.

A bodzaszörp és tea rosszullétet és hányást idézhet elő. Az édesgyökér  a vérnyomás emelkedését okozhatja.  Az oregánó befolyásolja a méhösszehúzódásokat, fogyasztása esetén fennáll a koraszülés veszélye. Ezért a terhesség ideje alatt teljes mértékben mellőzze konyhájában.

Vitathatatlan, hogy az aloe számtalan nagyszerű gyógyhatással rendelkezik, de a terhesség alatt a medencetájéki szervek vérbőségét idézi elő, ezért vérzést  és méhösszehúzódásokat okozhat. Ezért az aloét messziről kerülje el!

Terhesség alatt mellőzze a húsok ízesítéséhez szívesen használt borókát is. Ismét fennáll a koraszülés veszélye és a magzat agyának károsodása.  A köménymag  és a lestyán is méhösszehúzódásokat, s ezáltal koraszülést, sőt vetélést idézhet elő.

Terhesség alatt spóroljon a sóval

Anyatej termelődését segítő gyógynövények

A szülés után gyermekének a legjobb táplálék az anyatej, melynek termelődését, vagyis a laktációt a következő gyógynövényekkel támogathatja:

  • görögszéna
  • benedekfű
  • Moringa oleifera, vagyis csodafa
  • kecskeruta
  • máriatövis
  • ánizs
  • édeskömény
  • Plectranthus (mexickói eukaliptusz)

Nem ajánlott élelmiszerek a szoptatás ideje alatt.

Forrás: bylinkyprovsechny.czbylinkopedie.cz babyonline.cz modrykonik.cz

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
120 perc
Desszertek