Baba Óvodás Eredeti játékok gyerekeknek: Erre a partira bizony emlékezni fognak!

A részletesen megtervezett gyermeknap eredeti finomságaival a gyerekek egyik legkedvesebb emlékévé válhat. Ezért ne feledkezzen meg a partiról, melyen a házban hiperaktív gyerekek csapata üldözi a végén már fáradt és kimerült bohócot. Hagyja el az olyan múltbeli akciókat is, amikor a gyerekek ész nélkül édességekkel, süteményekkel és édesített limonádékkal tömték magukat.  Frissítő ötleteinkkel biztosan kedvére tesz a gyerekeknek.

Manapság új irányzat uralkodik a gyerekzsúrokon. A kétségbeesett szülőknek már  nem kell körbe-körbe ugyanazokat a mintákat ismételniük, ehelyett kitalálhatnak valamilyen kreatívabb és oktatóbb jellegű dolgot.  A gyerekek így egy órára ismeretlen világba léphetnek.

A csábító meghívó
A stílszerű meghívó az esemény fontos része. Természetesen leegyszerűsítheti vásárolt meghívókra is, de jobb ötlet ebbe bekapcsolni gyermekét is, aki barátai számára saját kezűleg is elkészítheti a meghívókat.  A végén majd Ön beírja a címet, az időpontot és az elérhetőséget. A meghívottak szüleit kérje meg, hogy a menü elkészítéséhez közöljék Önnel, allergiás-e gyermekük valamilyen élelmiszerre.

Mennyi vendég legyen?
Amennyiben Ön a tökéletesség híve, ne felejtse el alaposan megválasztani a meghívott vendégeket. Ne felejtse, hogy a kis ünnepelteknek elsősorban élvezniük kellene a partit, ezért ne akarja házát és kertjét zsúfolásig tömni egy egész féktelen gyereksereggel. Legfeljebb nyolc-tíz barátot hívjon meg, hogy mindegyiküket szemmel tarthassa, hiszen ilyenkor is a biztonság van az első helyen. Így a játékok és egyéb tevékenységek során mindenkire sor kerül.

Közösen készítsék elő a vendégséget
A jó gyerekzsúr nagyon fontos része a megvendégelés is. Szemünkkel is eszünk, ezért a tálalásra is ügyeljen, s kérje meg gyermekét, hogy segítsen a menü elkészítésében.  

Ha pénztárcája engedi, bérelhet gépet pattogatott kukorica,  vattacukor, hotdog, fagylalt, vagy csokiöntet készítésére, melybe a gyümölcsszeleteket lehet mártogatni. Ezzel retro jelleget adhat a gyerekzsúrnak.

A kis művészeknek
A zsúr fő gondolata  a gyerekek ösztönzése egy nagy közös projekt  létrehozására, mely csak az ő kreativitásuktól függ. A kis művészek elengedhetik fantáziájukat és a vidám délután során kipróbálhatják a festés, vagy a ragasztózás új technikáit.  Lássa el őket kötényekkel, színes papírral, ollóval, ragasztóval, ceruzákkal és más kreatív eszközökkel.  Mindez jót tesz a finom motoros készségeiknek és az Ön polcait emlék gyanánt egy nem mindennapi  műalkotás gazdagítja majd.

Környezetvédő zsúr  
Manapság, amikor szinte naponta halljuk a tönkretett természetről és a tengerben levő tonnányi szemétről szóló híreket, jó ötlet egy környezetvédő parti. Mutassa meg a kicsiknek, hogyan lehet újrahasznosítani a műanyag üvegeket, akár úgy, hogy nyírással hasznos tárgyat készítünk belőle. Minden gyerek készítsen saját terméket egy felnőtt segítségével.
Más oldalról is megpróbálhatja  úgy, hogy minden vendégnek egy növénykét ad, melyet örökbefogad, elülteti, nevet ad neki, majd hazaviszi és otthon gondozza tovább.

Főszakácsok kongresszusa
Használjuk ki, hogy divat lett a főzés! A gyerekeknek biztosan tetszeni fog az elismert főszakács szerepe. Készítsen nekik kötényeket, asztalokat és élelmiszereket, s tanítsa meg őket az alapvető konyhai műveletekre – a munkaterület alapos takarításától kezdve a rendszeres kézmosáson és a hozzávalók megismerésén át egészen egy egyszerű étel elkészítéséig, amit aztán maguk is elfogyasztanak.

Bábszínház
Az eszem-iszom és szórakozás közben készítsen nekik bábszínházat. A bábok beszélgethetnek a gyerekek számára közelálló témáról, mint a lustaság, a falánkság, vagy a játékok kölcsönzése. Az egyik bábu őszinte, a másik barátságos, a következő éppen lehet nagyon igyekvő.  A lényeg az, hogy a bábszínház által a gyerekek maguk fedezzék fel a tanulságot.

Színpadon a divatikonok
A kis csillagok seregszemléje. A parókák, kalapok, kiegészítők és a bemutató mólója kivételes kombinációjával bebiztosíthatja, hogy a gyerekek élvezzék azt, hogy más bőrébe bújhatnak.  A felnőttek részt vehetnek ebben az akcióban mint zsüritagok, vagy buzgó fényképészek.  Mindezt otthon is megvalósíthatja, elég hozzá csak szétcsavarni egy piros szőnyeget, felakasztani egy rögtönzött függönyt, bekapcsolni a ritmusos zenét. A kreatív divatbemutató különösen a parádét imádó kislányoknak fog tetszeni és korlátozott költségekkel is megvalósíthatja.

Források: Guía del niňo, El País

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása