Receptek Főételek Húsos ételek Erdélyi rakott káposzta

Hozzávalók

1 csipet tengeri só
350 g tejföl
1 fej vöröshagyma
1 csipet őrölt fekete bors
30 dkg rizs
2 kg káposzta (hordós)
50 dkg darált sertéshús

Leírás

A káposztát egy tálba teszem, amit felengedek vízzel. Egyszer-kétszer megkeverem a kezemmel és elkezdem kiszedni a káposztát a vízb?l, úgy hogy jól kinyomkodom belőle a vizet és egy nagy teflonba teszem. A teflonban elkezdem pirítani a káposztát 1 dl olajjal. Folyamatosan kevergetni kell, mivel a káposzta hamar lesül. Pirítás közben, ha szükséges olajat önthetünk még hozzá. Közép barna szín?re kell pirítani. A rizst sós vízben megfőzöm, és egy szűrőben lecsepegtetem. A hagymát nagyon apróra vágom (le is lehet reszelni), egy edénybe teszem és 3-4 kanál olajjal elkezdem pirítani, amikor már félig megpirult a darált húst hozzá teszem és jól elkeverem, hogy szétperegjen a hús. Sóval, ételízesítővel, piros paprikával megfűszerezem mintha pörköltet készítenék, és pici vízzel puhára párolom. Amikor elkészült a hús a rizzsel összekeverem. A rakott káposzta elkészítéséhez magas falú tepsit, vagy nagy méretű jénait veszek elő. A káposztának a felét az aljára teszem utána darált húsos rizs kerül végül a káposzta. A legtetejét tejföllel megkenem. 1 óra alatt megsütöm a sütőben. (Én 5 személyre főzök, ha kisebb a család felezd meg az adagokat!) Az erdélyi rakott káposzta mellé tálaláskor tejfölt teszek.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása

Receptek az Ön ízlése szerint

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
2 3 4