Baba Iskolás Taneszközök: Mi mindenre van szükségük az iskolában a diákoknak?

Az iskola tíz hónapon keresztül időt és belefektetett energiát igényel, ehhez képes egyszerűnek tűnik, hogy nyáron csak két hónapig kellett lefoglalnia a gyerkőcöket. Az elsősök szülei valamival nehezebb helyzetben vannak, a szülőnek és a kis diáknak is meg kell szoknia az új helyzetet. Az idősebb diákok már ismerik a szokásokat, de nekik is pótolni kell a taneszközöket, talán szükség lesz új iskolatáskát vásárolni és biztos mindnyájukat  érdekli az is, hogy mikor lesz a 2018/2019-es tanévben az iskolai szünet.

A tankötelezettség története

Magyarországon legkorábban az Eötvös József-féle 1868. évi XXXVIII. törvénycikk (a népiskolai közoktatás tárgyában) vezette be az általános tankötelezettséget. A tankötelezettség szabályait a közoktatásról szóló - többször módosított - 1993. évi LXXIX. törvény állapította meg. Az eredeti szöveg szerint „A Magyar Köztársaságban - az e törvényben meghatározottak szerint - minden gyermek tanköteles.

Meddig tart a tankötelezettség?

A tankötelezettség a tanuló 16. életévének betöltéséig tart, azon tanulók esetében, melyek a 2011/2012. tanévben van azt megelőzően kezdték meg középfokon 9.-es tanulmányaikat, azon tanév végéig, amelyikben a 18. életévét betöltik (2011. évi CXC. törvény). A sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható legfeljebb annak a tanévnek a végéig, amelyben a 23. életévét betölti.

Taneszközök: Mi mindenre van szükségük az iskolában a diákoknak?

Mit kell tudnia a leendő elsősnek, mielőtt iskolába megy?

Az iskolába akkor kell beíratkozni, amikor gyermeke az aktuális év augusztus 31.-ig betöltötte 6. életévét. A leendő elsős a beíratkozáskor egy iskolaérettségi teszten megy át, mely a pedagógusokkal folytatott kellemes beszélgetésből és egy általa készített rajzból áll. Az elért  határértékek miatt ne csináljon gondot. Az iskolaév megkezdéséig levő néhány hónap alatt a gyerek utolérheti magát.

Az iskolaérettségi vizsgálat három esetben történhet:

  • Az óvodavezető javasolja
  • A szülő kéri
  • A hatóság elrendeli

Az iskolába belépő gyerek ne legyen agresszív és ne jelentsen számára gondot a szülőktől való elválás. A leendő elsősnek gond nélkül kellene megszoknia az új közösséget, már semmilyen körülmények között se cumizzon, és ne szopja az ujját.  

Az iskolában az elsősnek legalább 15 percet ki kell bírnia egy tevékenység mellett, az elkezdett munkát futkosás, illetve nagyobb szórakozottság nélkül kellene befejeznie.

Taneszközök: Mi mindenre van szükségük az iskolában a diákoknak?

Az elsősnek a következőket kellene tudnia:

Magatartás és gyakorlati készségek

  • a magatartás alapvető szabályainak ismerete – köszönni, köszönetet mondani, engedelmeskedni a tekintélyes személyeknek
  • tudnia kell a saját nevét, lakcímét, szülei nevét
  • önállóan öltözködni, cipőt húzni, cipőjét bekötni
  • mosakodni és önállóan használni a toalettet
  • önállóan étkezni

Kognitív készségek

  • helyes kiejtés
  • összefüggő mondatokban kifejezni magát
  • folyamatosan beszélni
  • betűzni az egyszerű szavakat
  • visszamondani egy rövid mese tartalmát
  • fejből tudni néhány verset és dalt
  • tízig számolni és ötig megszámolni a tárgyakat
  • ismerni legalább az alapszíneket
  • ismerni a geometriai alakzatokat
  • helyesen lerajzolni egy emberalakot kezekkel, lábakkal, testtel, nyakkal, fejjel
  • tájékozódni a térben és tudni, hol van az elöl, hátul, balra, jobbra, fent, lent, kint, bent

Finom- és durva motorika

  • helyesen tartani a tollat és a ceruzát
  • egyszerű alakzatokat kivágni előre megrajzolt vonal mentén
  • szilárd vonalvezetés, nem reszkető kézzel
  • be- és kigombolkozni
  • megkötni a cipőfűzőt
  • futni, ugrálni, labdába rúgni

Minél előbb keresse fel a Pedagógiai-pszichológiai tanácsadás és megelőzés központját, ha gyermeke olyan problémákkal küzd, melyek az iskolai besorolásában akadályt jelentenek.

A fiatal iskoláskor a játékos tanulás időszaka

A gyermek számára jelentős mérföldkő az iskolába lépés. Már nem csupán játszik, valódi munkát és fegyelmet igénylő komoly kötelességei lesznek. A gyerek fiatal iskoláskorban 6-tól 11 éves korig kb. 5 ezer szót használ, fejlődik a logikája, mechanikus emlékezete, megismeri a valós világ szabályait, reálisan gondolkodik. Az alsó tagozaton még pozitívan viszonyul az iskolához, bár megjelenik nála egy új elem – az iskolai munkától való félelem.

A későbbi iskoláskorban jönnek a változások

A felső tagozatos gyerekekre 11-től 15 éves korig jelentősen kihat a pubertás időszak. Bővül szókincsük, élénk a fantázájuk, logikai és verbális emlékezetük. Ebben a korban a tinédzserek inkább önmagukra fókuszálnak, viselkedésük labilis, környzetükkel kapcsolatos viszonyuk kiéleződik, önállóságra vágynak. Az iskola már többnyire kötelesség számukra, mint szórakozás és a szülők és tanáraik rovására erősen kortársaik befolyása alá kerülnek.  

Taneszközök: Mi mindenre van szükségük az iskolában a diákoknak?

Az idősebb iskoláskor: Sokra vagyok képes, ha akarok

Az általános iskola elvégzése után lassan tetőzik az igazi gyerekkor időszaka. A kamaszok vágya az önérvényesítés, saját értékkel akarnak rendelkezni. Követik példaképeiket és nehezen fogadják a felnőttek kritikáit, viselkedésükkel igyekeznek a legjobban utánozni a felnőtteket, ezt negatív példák esetében is teszik, mint pl. a dohányzás.  A középiskolások képesek jó teljesítményt is nyújtani, de általában nem akaródzik nekik, ami természetesen a róluk alkotott nézetet is befolyásolja.

A tanuló alapfelszerelését vásárolja a gyerek életkora szerint

A szülőket a tanév kezdetén legjobban talán a taneszközök listája érdekli. Az elsős felszerelése eltér a többi alsó tagozatos felszerelésétől, amely szintén eltér a később használandó, a felső tagozatosoknak szükséges tanszerektől. Minden iskolás univerzális felszerelésének része néhány dolog, mint  a tolltartó, tollak, füzetborítók, vonalzók, színezők, de az egyes iskoláknak eltérő követelményeik lehetnek például a füzeteket illetően. Ezeket legkésőbb az első iskolai héten meg kellene kapnia. Na és ezután már elkezdődik... Elkészítettük Önnek a taneszközök jegyzékét a tolltartótól egészen a papucsos zsákig, hogy biztos legyen abban, megvan-e minden gyermekének. Itt megtalálja az elsősök felszerelését is.  

Az elsősök és alsó tagozatosok taneszköz-jegyzéke

Taneszközök: Mi mindenre van szükségük az iskolában a diákoknak?

Némely taneszköz kiválasztása több időt érdemel. Ez leginkább az iskolai aktatáska, vagy iskolatáska az elsősöknek és a nagyobb gyerekeknek táska, vagy hátizsák. Az iskolás évek folyamán bizonyára többször kell majd vásárolnia iskolai aktatáskát, illetve táskát, mivel a gyerek megnő és az igényei is változnak. Az iskolai aktatáska, vagy hátizsák jelentős mértékben befolyásolja a gyerek gerincoszlopának fejlődését, ezért szánjon elegendő időt és türelmet annak kiválasztására és gondoljon arra, hogy ez egy invesztíció gyermeke egészsége érdekében.   

Az iskolai aktatáska, vagy hátizsák kiválasztásakor figyeljen a :

  • súlyra
  • alakra
  • vállpántokra
  • a táska aljzatára
  • az anyagra
  • reflex-elemekre
  • praktikus elemekre, mint a fülek, csatok, hálók

Bízza meg a gyereket egy rendkívül fontos feladattal – válasszon egy neki tetsző táskát. Egyben magyarázzon el neki minden további szempontot és igyekezzenek kompromisszumot kötni. Hiszen ő lesz az, aki naponta a hátán fogja cipelni a táskát és osztálytásrsai előtt mutatkozni vele!

Tudta, hogy...?

...a gyerek csak saját súlyának egytized részét cipelheti a hátán


Iskolai aktatáska, hátizsák vagy iskolatáska – melyik a jobb?

Az iskolai aktatáska a hátizsáknak és iskolatáskának köszönhetően lekerült a gyerekek hátáról, de higgye el, hogy az elsősöknek éppen az aktatáska a legjobb. Az aktatáska szilárd, merevített és kisebb, mint a hátizsák. Belül egy, vagy három rekesze van, ami az elsős könyveire, füzeteire és tízóraijára éppen elég. Az iskolai aktatáska praktikus csatokkal vagy masszív cipzárral van ellátva, amit a kis gyerekujjak is könnyen és gyorsan ki- és bekapcsolnak.

Taneszközök: Mi mindenre van szükségük az iskolában a diákoknak?

Az iskolai hátizsákot már a második osztályban meg kell vennie, de nagyon sok elsős is viseli. Ellentétben az iskolai aktatáskával teljes egészében nem szilárd és merevített, de nagyobb. Több rekesze van és általában cipzárral záródik.

Taneszközök: Mi mindenre van szükségük az iskolában a diákoknak?

Taneszközök: Mi mindenre van szükségük az iskolában a diákoknak?

Az iskolatáskákat és hátizsákokat kerekekkel is gyártják. Előnyük, hogy a gyereknek nem kell az egész súlyt a hátán cipelnie. Ez azonban ennek ellenére a hátnak nem jelent könnyítést, mert a gyerek enyhén kifordul arra az oldalra, amelyiken a kerekes hátizsákot húzza. A kis kerekeknek gond lehet az egyenetlen terep és a konstrukció, melyre erősítve van, ezáltal a hátizsák nehezebb, és ezt az emeléskor a gyerek érzékeli, ami aránylag gyakran előfordul. Nem elhanyagolható a kerekek tisztasága sem. Ez esős időben jelent gondot.

Taneszközök: Mi mindenre van szükségük az iskolában a diákoknak?

Hogyan válasszunk az elsősnek iskolai aktatáskát?

A kiválasztáskor vegye figyelembe a táska súlyát. Üresen ne legyen nehezebb, mint 1200 gramm. Ha kezébe kerül egy pihetoll súlyú iskolatáska, figyelmesen ellenőrizze a merevítéseket és az anyagot. Lehetséges, hogy a súlya a minőség rovására megy. Az elsős táskájának hátsó része legyen merevített, anatómiailag alakított, lehetőséghez mérten szellőzéssel, amit főleg az iskolaév végi meleg napokon fog értékelni  a diák. Merevített-e a táska  aljzata, esetleg műanyaggal védett? Ez egy további jó pont. A védett merevített aljzat védi a táska tartalmát a károsodástól, amikor pl. a figyelmetlen diák egy pocsolyába teszi le a táskát. A vállpántjai legyenek  minimálisan 4 – 5 cm szélesek és legalább 70 cm hosszúak, természetesen könnyen beállíthatóak, a belső oldalon csúszásmentes felülettel és külső részén reflex-elemekkel.  

Jól és helyesen vannak beállítva vállpántok, ha:

  • vállban nem állnak el
  • a felénél keresztezik a kulcssontot
  • nem súrolják a gyerek nyakát
  • a táska kb. 5 cm-rel van a derék alatt

Némely aktatáska vagy hátizsák mell-vagy csípőpánttal van ellátva, hasonlóan, mint a turistahátizsákok, ami a tökéletesebb stabilitást szolgálja. A táska fogantyúja legyen kellően erős és széles, hogy a gyerek télen is megfoghassa vastag kesztyűben. Nyáron erre kevesen gondolnak. Már csaknem a végéhez értünk az iskolai aktatáska kiválasztásának. Gratulálunk, ha szilárd, vízhatlan anyagból készült, a vállpántokon és oldalain  reflex-elemek vannak. Megtalálta elsősének az ideális iskolai aktatáskát.

Taneszközök: Mi mindenre van szükségük az iskolában a diákoknak?

Tipp: A táska kiválasztásakor tegyen bele néhány könyvet és tolltartót, hogy lássa, hogyan áll a háton megrakva.

Hogyan válasszuk ki az iskolai hátizsákot?

A hátizsák kiválasztását megkönnyíti, ha leméri a gyerek válla és farkcsontja közötti távolságot és eszerint választja ki a megfelelő nagyságú hátizsákot. Más hátizsák kell az alsó tagozatosoknak és más a hetedikeseknek.

Ugyanúgy, mint az aktatáska esetében, itt is fontos szempont az, hogy a hátrész anatómiai és megerősített legyen, valamint hasonló alapelvek érvényesek a vállpántokra is, mint az iskolatáskánál.  Legyen megfelelően széles, praktikusan állítható és ne súrolja a nyakat és a vállakat. A hátizsák minden részét nézze meg, hogy elegendő tágas és erős legyen. Plusznak számít, ha van termozsebe a tízóraira és az oldalain zsebek az üvegre. Kényelmesebb kézben hordani a hátizsákot, ha fogantyúja műanyagból van. Anyaga legyen vízhatlan, praktikus lehet a kis köpeny is, mely tökéletesen védi a hátizsákot a legnagyobb esőben is. Bízza ismét a gyerekre a dizájn megválasztását. Gondoljon azonban arra, hogy ha ma a robotok, vagy a hercegkisasszonyok érdeklik, fél év múlva már lehet, hogy a dinoszauruszok és a tündérek lesznek, s a hátizsákot már nem akarja majd hordani. Ezért inkább univerzálisabb motívumot válasszanak, amit különlegessé tehet egy alkalmazással, jelvényekkel, vagy levonókkal.

Az iskolatáska és hátizsák helyes viselésének alapelvei

Bár úgy tűnhet, hogy a táskaviselés némely egészséges alapelvét csak annak kiválasztásakor érvényesítheti, ez nem így van. A gyerek nő és ezért folyamatosan figyelje, hogy táskája még mindig megfelel-e a következő kritériumoknak:

  • felső része vállmagasságban van, az alsó része a medencecsont magasságában
  • hátsó része a lehető legnagyobb mértékben érintkezik a háttal
  • a vállpántok úgy vannak behúzva, hogy az előző követelmények teljesüljenek
  • a nehéz dolgokat a táska háthoz eső legközelebbi részébe kell tenni
  • a táska ill. a hátizsák ne legyen túlterhelve, a gyerek csak azt hordja az iskolába, amira valójában szüksége van

Könnyítő ötlet:
Egy liter víz egy kilóval több a gyerek hátán.
Megoldásként az üvegbe tegyen csak szörpöt és a vizet majd az iskolában teszi hozzá a gyerek.

Mit kell tartalmaznia a tolltartónak?

A tolltartó tartalma alapvetően évek óta nem változik. A mai diákok is ugyanazt használják, amit Ön is. Vásárolhat teljes készlettel ellátott tolltartókat, amibe már semmit sem kell tenni, vagy üreset, amit saját elképzelése szerint tölt meg. Mindenesetre minden jó tolltartóban van:

  • toll
  • legalább két darab faragott ceruza – legyen tartalék, ha az egyik eltörik
  • színes ceruzák – minimálisan fekete, barna, sárga, piros, zöld és kék
  • radírgumi
  • faragó
  • kerekített végű olló
  • kis vonalzó

A legkisebbeknek szánt tollak, ceruzák, színezők legyenek ergonomikusak, ezzel a gyerekek jobban tudnak dolgozni.  

Taneszközök: Mi mindenre van szükségük az iskolában a diákoknak?

Taneszközök: Mi mindenre van szükségük az iskolában a diákoknak?

A toll kiválasztását ne bízza csak a szemre

A toll vásárlásakor vegye figyelembe, hogy a gyerek bal- vagy jobbkezes-e és adja kezébe a tollat, hogy „ül-e neki“. Az ergonomikus toll igazodik a markolathoz, ezért a gyerek hamarább „megszokja“. A toll legyen könnyű és nem árt, ha felülete csúszásmentes.

Az elsősök elsőször töltőtollat, vagy patronos tollat használnak. A tollhegy magas és ezért a gyerek látja, hogy mit ír. Hátránya, hogy gyakran kell megtölteni, illetve cserélni a patronokat, mely ha rosszul illeszkedik, akkor csurog, átázik és pacázik.  A pacákat és hibákat hibajavítóval lehet eltávolítani.  

Golyóstoll minden színben és vastagságban kapható, sokáig kitart és a legolcsóbb. A nagyobb diákoknak ideális a színben megkülönböztetett jegyzetek készítésére.

A diákok kedvelik a zseléstollakat, de különösen a radíros zseléstollakat. Sokszínűek, nem pacáznak és a kigumizott helyre újra lehet írni.

Váltócipő az iskolába

Bár „csak papucsról“ van szó, a gyerek a nap jelentős részét ebben tölti. Ezért a papucs vásárlásának is szenteljen ugyanolyan figyelmet, mint egyéb lábbeli vásárlásának. Válasszon inkább stabil váltócipőt, mint bebújós papucsot, főként a kis tanulók esetében. Az iskolában a gyerekek szaladgálnak, és a nem stabil cipő balesetet okozhat.

Az egészséges váltócipő:

  • talpa maximálisan 2,5 cm vastag,
  • belseje anatómiailag alakított,
  • stabilan tarják a sarkat
  • elöl megfeleően széles és kerekített
  • szellős anyagból készült, amiben nem izzad a láb és nem keletkezhet penész

Egészséges tanács: Az ujjak és a cipő között kb. 1 cm hézagnak kellene lennie.

A tízórai és az iskolai ebédek

Minden szülő nagy dilemmája, hogy mit adjon a gyereknek tízóraira. Kényelmes megoldás pénzt adni a gyereknek, hogy az iskolai büfében vegyen magának tízórait, kérdéses azonban, hogy valójában mit csinál vele. Tulajdonképpen az egészséges és ízletes tízórai elkészítéséhez nem kell sok idő. A tízórai készítésével akár tíz perc alatt is megbirkózhat. 

A tízórai mellett gondoljon az iskolai napközit látogató gyerek uzsonnájára is.

Időtakarékos ötlet: A kenőkrémet készítse el egy nappal előbb. Reggel már csak megkeni a kenyeret és zöldséggel díszíti.

Az iskolai étkezde étlapja igyekszik figyelembe venni a gyerekek szervezetének tápértéki igényeit és az ételek ízét is. Ezeket nem mindig sikerül összhangba hozni. A válogatós kosztosnak készítsen több tízórait. Ha gyermeke élelmiszer-intoleranciában, vagy allergiában szenved, konzultálja az étkezde vezetőjével a hazulról hozott ebéd feltételeit. Általában ehhez elég egy orvosi igazolás. 

A házilecke segít a gyerekeknek

Együtt örül gyermekével, hogy végre már hazaértek és nyugalom van... Csakhogy itt van még a házi feladat! Ha együtt látnak neki ennek az idegesítő tevékenységnek, a felével gyorsabban végeznek vele és kevesebb stresszel, mintha magára hagyná a gyereket a feladatokkal. Különösen az elsősök és a másodikosok igénylik a szülők támogatását, a nagyobb gyerekeknek elég a lecke ellenőrzése, de jó, ha kéznél vagyunk a lecke kidolgozásánál. Alakítsa a házi feladatot olyan rutinná, mely összeköt. Ebben segíthetnek Önnek tanácsaink a házilecke írásához.

Huzamosabb ideig tartó olvasási, írási, vagy számolási problémák esetében gondolkodjon el a Pedagógiai-pszichológiai tanácsadás és megelőzés központ felkeresésén. Lehetséges, hogy valamilyen tanulási rendellenességről van szó.

Források: topgal.sk, wikipedia, prezuvky.sk, sevt.sk, zakladne-skoly.sk, referaty.aktuality.sk, wikihow, review.online.co.za,


Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!