Tippek és tanácsok Nem minden fagyi fagylalt

A fagylaltról biztosan elmondhatjuk, hogy az egyik legkedveltebb nyári desszert. Évente több millárd liter készül belőle. A legtöbb fagyit az amerikaiak, utánuk az ausztrálok nyalják. Rosszul tippel azonban, ha Európában a fagyifogyasztásban a déli nemzetekre gondol, ugyanis itt a finnek és a svédek vezetnek.   

Nem minden fagylalt fagyi

Az első fagylaltot az ókori Egyiptomban és Görögországban kóstolgatták, mely mézzel ízesített jég és hó volt. A fagylalt mai formájának elsőségét illetően a mongolok, kínaiak és az arabok vitatkoznak. Az, hogy melyikük készített elsőként fagylaltot, nem lényeges, de a fagyi a 18. században jutott el Európába. Az eredeti fagylalt tejből, tejszínből, tojássárgájából, cukortból és gyümölcsből, illetve vanília, kakaó és karamell ízesítéssel készül. Fagyasztott krémeket is találunk a pultokon, melyek  növényi zsírokból készülnek.

A fagylalt lehet:

  • tejes – legalább 2,5 % tejzsírt tartalmaz, nem tartalmaz növényi zsírt
  • tejszínes –  8 % tejzsírt tartalmaz, nem tartalmaz növényi zsírt
  • növényi zsírral – mennyisége több, mint 5 %
  • vizes – csupán ízesített víz vagy gyümölcslé
  • gyümölcsös – legalább 10 % gyümölcsös összetevőt tartalmaz,  zsír nélkül (gyümölcspép)
  • sorbet – több, mint negyedrészét gyümölcs alkotja, citrusfélék és egzotikus gyümölcsök esetében ez legkevesebb 15 %. A sorbet nem tartalmaz zsírt.

Tudte-e, hogy...

...az első fagylaltos tölcsért 1903-ban szabadalmaztatták?

Áfonyás fagylalt házilag

Hozzávalók:

  • 500 ml tejszín
  • 300 g áfonya
  • 100 g kristálycukor
  • 60 g porcukor
  • 1 vaníliás cukor

Elkészítése:

  1. A megmosott áfonyát (vagy bármilyen más gyümölclsöt) mixelje sűrű kásává.
  2. Keverje bele cukrot és óvatosan keverje hozzá a felvert tejszínt.
  3. Öntse megfelelő edénybe és a fagyasztás folyamata alatt még néhányszor keverje el a fagylaltot.

A fagyi már elkészült, most készítsen belőle fagylalt tortát! https://tesco.hu/hello/receptek/jegkremtorta-egyszeruen/579411/

A sorbet tele van gyümölccsel

A klasszikus fagyi öccse könnyű és frissítő gyümölcsíze miatt egyre inkább népszerű. Sorbetet készítünk, ha az összekevert jeget és gyümölcsöt  cukorral, vagy mézzel ízesítjük. Már a ókori Róma császárai is sorbettel frissítették magukat,  melyet hó és citromlé keverékéből készítettek nekik.  

A sorbethez hasonló a jégzúzalék, ez azonban folyékony. Az arab országokban serbettel találkozhat. Ebben már van tej és állaga szemcsésebb, mint a fagylalté.

Ötlet: A sorbet felnőtteknek szánt verzióját úgy készítheti el, ha víz helyett alkoholt használ.

Recept házi sorbetre

Mixeljen el 500 g tetszés szerinti gyümölcsöt 100 g cukorral (az édesebb gyümölcsre kevesebb cukrot tegyen), 100 ml vízzel és fél citrom levével. A keveréket tegye a fagyasztóba és egy óra elteltével újra mixelje el. Ezzel megakadályozza a jégkristályok keletkezését és a sorbet gyönyörűen sima és finom lesz.



Nem minden fagyi fagylalt

„Nanuk“ a medvevadász

A fagyi 1921-ben került pálcikára. De a jégkrémet (nanukot) csak 15 évvel később kezdték el gyártani.  „Feltalálójaként“ az amerikai Frank Eppersont tartják számon.  A tizenegy éves Frank 1905-ben egy pohárban fapálcikával keverte el a szódát és a vizet. A poharat kint felejtette és az reggelre megfagyott. S íme! Megszületett a jégkém, avagy a nanuk. Akkor még azonban nem volt a neve nanuk. A pálcikára fagyott, csokival borított fagylalt neve a Nanuk, az eszkimó (1922) filmből származik, melyben a film főhőse, Nanuk, egy eszkimó vadász. Ma már a jégkrémet, avagy a nanukot milliószámra gyártják.  

Tudta-e, hogy...

... a „nanuk“ jelentése inuit nyelven „fehér medve“? Az inuit mitológia szerint az Isten dönt arrl, hogy a vadásznak elejtí-e a fehér medvét, vagy sem.

Felnőtteknek készült jégkrém (nanuk) receptje: Epres jégkrém pezsgővel

Hozzávalók:

  • 200 g cukor
  • 200 ml víz
  • 300 g eper
  • 50 ml pezsgő
  • fűszerek vagy fűszernövények

Elkészítése:

  1. A cukorból és vízből készítsen cukorfőzetet úgy, hogy az édes vizet forralja fel és hagyja kihűlni.
  2. Tetszés szerint adja hozzá kedvelt fűszernövényeit vagy fűszereket.
  3. Az epret simára mixelje el és keverje össze a pezsgővel.
  4. Töltse jégkrémes formákba és amikor szilárd lett, dugja bele a pálcát.

Fagyasztott joghurt – a fagylaltcsalád legfiatalabb tagja

A fagyasztott joghurt, vagy Frozen yougurt viszonylag rövid ideje ismert.  Nevéből is nyilvánvaló, hogy joghurtból és egyéb összetevőkből készül. Nem annyira nehéz, mint a hagyományos fagylalt.  

A házilag készült fagyasztott joghurt receptje nagyon egyszerű.  Fél liter görög joghurtot fél citrom levével és két kanál mézzel verjen habbá. Tegye fagyasztani és minden órában keverje át. Ezzel elegendő levegőt kever bele és a joghurtból így nem lesz kemény jégkocka. Ezzel a módszerrel gyakorlartilag 4 óra alatt elkészül a házi fagyasztott joghurt.

Karcsúsító ötlet: Ha félti az alakját, használjon alacsony zsírtartalmú joghurtot.

Egyébként – tudta, hogy mikor érdemes előszor fagylaltot adni gyermekének?


Nem minden fagyi fagylalt

Forrás: countryliving.com, delish.com, fresh.iprima.cz, wikipedia, style.hnonline.sk, ihned.cz, nielsen.sk

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
120 perc
Levesek