Péntek délután van, és lázasan verjük a billentyűzetet, hogy a munkaidő végéig leadandó feladatot még be tudjuk időben fejezni. Csak halkan átkozzuk magunkat, hogy miért is nem kezdtünk bele előbb. Magára ismer?
Hogyan védekezzünk a krónikus halogatással szemben?
Az első lépés a probléma azonosítása. El kell ismerni, hogy a halogatás nem ugyanaz, mint a lustaság. A lusta ember soha semmit nem tesz, mert nem tart a következményektől. A halogató ember - prokrasztinátor – igen, de csak az utolsó pillanatban aggódva, hogy az eredmény nem lesz tökéletes. Gyakran pont olyan feladatokat halogattunk, melyeket tökéletesen szeretnénk teljesíteni.
- A cél/feladat sikeres teljesítéséhez vezető úton segítséget jelent, ha kis lépésenként haladunk. A nagy célok inkább ijesztően, elriasztóan hatnak ránk. Teljesíthetetlennek tűnnek számunkra. Ha viszont egy nagy feladatot több kisebb feladatra osztjuk, sokkal gyorsabban és könnyebben haladunk. Nincs kedve a lakás nagytakarításához? Kezdjük azzal, hogy összeszedjük szanaszét hevert ruhákat. Aztán jöhet a porszívózás. Fokozatosan haladva a végén ki lesz takarítva az egész lakás.
- A teljesített feladatért helyezzünk kilátásba jutalmat. A belső motivációnk a feladat sikeres teljesítésének egyik kulcsa. A feladat sikeres teljesítése után elmehetünk moziba, beülhetünk egy cukrászdába vagy új könyvet vásárolhatunk. Jutalmazzuk meg magunkat azzal, ami valóban örömet szerez.
- Kérjünk fel egy barátot vagy kollégát, hogy ellenőrizzen minket a feladat teljesítése alatt. Ha már valakinek megígértük, hogy valamit megteszünk, a lelkiismeret megfelelő hajtóerő lesz, hiszen nem szeretnénk kínosan érezni magunkat a kolléga előtt.
- A napi feladatokat érkezési sorrendben, azonnal kezdjük el feldolgozni. Ugye nem szeretnénk, hogy a feladatok feltornyosuljanak előttünk.
- Minden feladathoz szabjuk saját magunk egy határidőt, amikorra késznek kell lennie. Ez segít jobban áttekinthetővé tenni a feladatokat.
- Igyekezzünk kerülni minden zavaró körülményt, amely kizökkenhet minket a munkából. Ne dolgozzunk tévéadás mellett, kapcsoljuk ki hangjelzéseket a számítógépen vagy mobilon, hogy ne halljuk a facebook és e-mail fiók állandó jelzéseit.
- Reggel rögtön kezdjük a legnehezebb feladattal, amely aznap vár ránk. Minél hamarabb túl leszünk rajta, így már csak a kellemesebb feladatok lesznek előttünk.
- Gondoljuk végig, hogy milyen következményei lehetnek egy nem teljesített feladatnak. Milyen hatással lesz ránk? Milyen hatással lesz a többi kollégára a munkahelyen? Milyen módon komplikálhatja ez a tény a családi terveket? Ha tisztában leszünk minden esetleges kellemetlenséggel, a felelőségtudat kényszerít minket arra, hogy minél előbb lássunk neki és végezzük el a feladatot. Paradox módon így jobban is élvezhetjük a munkát.
Pomodoro technika
A feladat teljesítésére rendelkező időt 25 perces időintervallumokra osztjuk el, minden 25 perces időszak után tartsunk 5 perces szünetet. Ha ilyen módon töltünk el az időnkből 4 félórát, következhet egy hosszabb szünet, akár egy kávéra is. A módszernek köszönhetően jobban is tudunk koncentrálni az adott feladatra.
Egy-egy embernél más-más módszer lehet hatékony. A legfontosabb, hogy kipróbáljuk, mi az, ami valóban hatékonynak bizonyul, és felállítani egy saját rendszert a munka megszervezéséhez.