Tippek és tanácsok Fehér káposzta, vöröskáposzta, kínai kel: Tudja, miben különböznek?

A káposztaféléket illetően ma már bizonyított tény, hogy gyulladáscsökkentő és rákellenes hatásuk van. A benne levő anyagok szabályozzák a vérnyomást, védik a szívet és jó hatással vannak az erekre. A káposztát táplálkozási tanácsadónk is ajánlja: „A káposzta rengeteg vitamint és ásványi anyagot ad szervezetünknek. Ezek közé tartozik elsősorban a K-vitamin, mely igen fontos az erős csontok és a véralvadás szempontjából, a C-vitamin, mint erős antioxidáns, a látásjavító béta-karotin, mely az A-vitamin elővitaminja, a folsav, a vas, a kalcium, de az omega-3 és az omega- 6 zsírsavak is és még sorolhatnánk. A káposzta rendszeres fogyasztása kitűnő öregedésgátló szerként működik, vagyis lassítja a sejtek öregedését,“ sorolja a káposzta előnyeit Zuzana Pavelková Šafářová.

„A káposztafélék között a vöröskáposztát tartják a legegészségesebbnek magasabb  A-provitamin, vas és C-vitamin tartalma miatt. Ajánlatos azonban az egyes káposztafélék váltogatása, mivel mindegyiknek más az íze, valamint felhasználási és elkészítési módja. Télire ajánlom a hordós káposzta elkészítését és folyamatos fogyasztását.  A káposzta fogyasztható nyersen salátákban, bagettben, de hőkezelt formában is. Mivel a káposzta felfúvódást okoz, sokan inkább lemondanak róla. Ez azonban elkerülhető a hőkezelés során olyan fűszerek alkalmazásával, mint pl. a köménymag, ánizs, édeskömény, vagy a borsikafű. A felfúvódás kitűnő ellenszere az édesköményből készült tea, amit rögtön a káposzta elfogyasztása után igyunk meg,“ ajánlja Zuzana Pavelková Šafářová.

Ne fogyassza a káposztát:

  • pajzsmirigy problémák
  • hasnyálmirigy problémák
  • epe problémák
  • véralvadási problémák és
  • felfúvódással megnyilvánuló bélproblémák esetében.

A fejeskáposzta vidékeinken gond nélkül termeszthető. A legolcsóbb zöldségek közé tartozik, ami szintén előny, ráadásul tele van vitaminokkal  és konyhai felhasználása is igen változatos. A káposztát lehet főzni, párolni, sütni, erjeszteni, konzerválni, de nyersen is fogyasztható salátákban, vagy hordós káposztaként.

A káposztafélékhez tartozik a :

A vörös és fehér fejeskáposzta sokoldalú konyhai felhasználása

A fejeskáposzta a boltban olykor meglepetést okoz – kezébe vesz egy aránylag kis fej káposztát és a szorosan egymásba fonódó zöld, vagy lila levelek láttán nem is gondolná, hogy ilyen nehéz. A jó fejeskáposztának azonban mindig nagyobb súlya van, mint amilyennek látszik, ezért ne ítéljen a látszat után. Ebben az esetben a „kis fej“ nem bizonyul egyértelmű mértékegységnek.

A színbeli különbségek is sokatmondóak. A vöröskáposzta íze valamivel lágyabb és mutatósabb a tányéron is. Valamivel több C-vitamint, káliumot, vasat tartalmaz, mint fehér rokona, de mindkettő egészségre gyakorolt hatása egyforma. Mit készíthetünk belőlük?
A fehér káposzta megfelel:

  • salátákba
  • tartósításra
  • káposztás tésztára
  • káposztás lepényre
  • szegedi gulyásnak
  • káposztaleveshez
  • húsételekhez körítésnek
  • töltött káposztalevelek készítésére
  • sütéshez



A vöröskáposzta felhasználása már nem ennyire változatos. Párolva alkalmas húsokhoz körítésként, de használható salátákba, sülve és tartósítva is.  


Nem akar káposztát enni, mert felfúvódik tőle? Ha tovább főzi, biztonságosan fogyaszthatja. Szintén segít a köménymag, édeskömény, kapor, szegfűszeg vagy koriander használata.

Mi a különbség a kínai kelkáposzta és a pekingi kelkáposzta között?

Valamikor a „kínai kel“ fogalma alatt a pekingi kelkáposztát értették. Néhány háziasszony talán még ma is így nevezi. Ez hiba, mivel két különböző zöldségről van szó.


Pekingi kelkáposzta

Az ovális káposztafejet ellipszis alakú, fehér közepű, fodros zöld-sárgászöld színű levelek alkotják. Jól tárolható, hűvös helyen akár három hétig is eláll. Lágyabb íze van, mint a mi hagyományos káposztánknak, ezért inkább a hidegkonyhán használatos. Levesekben és darált hússal töltve is ízletes.


Kínai kelkáposzta

A boltokban Pak Choi néven is találkozhat vele. Az erőteljes erezetű, félig kiegyenesedett levelek a széles fehér száron levélrózsában helyezkednek el. Hűvös helyen két hétig eltartható, a konyhában nyersen, valamint főzve levesekben, párolt húsokhoz, ázsiai ételek készítésére használható.

Legegészségesebb a hordós káposzta

A káposzta feldolgozásának legegészségesebb módja a savanyítás. A savanyú káposzta C-vitamint, rostanyagokat, valamint rákmegelőző hatású fitonutrienseket tartalmaz. A savanyú káposztában levő tejsav a bélrendszer számára természetes probiotikum. A napi C-vitamin szükségletet csupán 200 g káposzta  fedezi, melyben több laktobacilus található, mint a fehér joghurtban.

Fogyasztása rendszeresen ajánlott, főleg a vegetáriánusoknak és vegánoknak. A savanyú káposztában annyi B12-vitamin van, amennyi az állati eredetű termékekben is megtalálható. Ez a vitamin fontos az agyi- és az idegrendszeri működéshez és az izmok, csontok, vérsejtek  számára.

A nyers savanyú káposzta több laktobacilust tartalmaz, mint a fehér joghurt.

Ne egyen erjesztett savanyú káposztát akkor, ha felfúvódást okoz, magas a vérnyomása és hisztamin-intoleranciában szenved.


Forrás: izahradkar.sk, zdravie.sk, healthyline.com, fitastyl.sk,  Zuzana Pavelková Šafářová,

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
120 perc
Előételek