Ez a weboldal már nincs optimalizálva a(z) Mozilla 5.0 böngészőre.
A weboldal tartalmában vagy egyes funkcióinak működésében hibákat tapasztalhat.
A legjobb élményért kérjük használja az alábbi böngészők egyikét:
Március a legalkalmasabb időszak arra, hogy évelő növényeket ültessünk. Ha van egy napfényes ablakpárkányunk, esetleg üvegházunk, akkor szinte bármelyik tavaszi virág magvait elvethetjük.
Március közepén már az első nyári virágokat is elültethetjük, hiszen ilyenkor az éjszakák már nem olyan hűvösek, napközben pedig elegendő napfény éri őket.
A nyári virághagymák, mint például a liliom, frézia vagy a kardvirág szintén készen állnak az ültetésre ebben az időszakban. Később, a hónap végén folytathatjuk munkánkat a tulipánokkal és a nárciszokkal.
A paradicsommagokat általában virágládába szokták elszórni, majd kirakják az ablakba. Amint megjelennek az első levélkék, lefedik őket vagy átültetik üvegházba. Ez az egyik legjobb és legeredményesebb módja a paradicsomtermesztésnek. A magokat februárban vagy márciusban érdemes elültetni, és déli, illetve nyugati tájolású párkányra kell helyezni. Arra ügyeljünk, hogy ne eshessen rájuk az eső közvetlenül. Ha koktél- vagy cseresznyeparadicsomot nevelünk, szükségünk lesz néhány karóra is. A palántákat ne zsúfoljuk össze, helyezzük őket kellő távolságra. Az első termések, az idő és a fajta függvényében, júliusban jelennek meg, és egészen szeptemberig teremhetnek.
Nem csak a tavaszi virágok igénylik a törődést és a tápanyagdús földet, hanem a paprikák is. Ha ez megvan, akkor biztosan szép, egészséges terméseket kapunk majd. Nevelhetjük a paprikát cserépben, amibe rakjunk egy rész humuszt, 4 rész tőzeget és 2 rész egyszerű földet. Hozzáadhatunk még egy kanál homokot és hamut, hogy igazán remek legyek az eredmény. A palántákat kb. 5-6 cm-re ültessük egymástól, így akár 30-40 cm-re is megnőhetnek a növényeink. Fontos, hogy a hőmérséklet mindig 20 fok felett legyen.
A paprika termesztéséhez nagy mennyiségű kálium-permanganátot tartalmazó talaj szükséges – készítsünk ilyen oldatot és locsoljuk meg vele a földet az ültetés előtti néhány napban.
Ez nélkülözhetetlen a talaj dekontaminációjához. A paradicsomtermesztéshez hasonlóan a paprikatermesztést is már februárban vagy márciusban megkezdhetjük.
Sértetlen, egészséges és nagyjából azonos méretű fejek kellenek a fokhagyma termesztéséhez. Szedjük szét a fejeket gerezdekké. A kisebbeket tegyük félre és használjuk fel később a konyhában. A tavaszi fokhagymafajtákat márciusban vagy áprilisban vessük el, kb. 8-10 cm mélyen a földbe. A tavaszi fokhagyma termesztésébe fektetett munkánk hamar megtérül, augusztusban érnek be az első hajtások, amelyek nagyon jól tárolhatóak, sokáig elállnak. A fokhagyma, azon kívül, hogy nagyon ínycsiklandó ételízesítő, az immunrendszerünket is erősíti.
A magról történő levendulatermesztés nem könnyű feladat, de ha szenvedélyes kertészek vagyunk, akkor ez nem fog bennünket eltántorítani. A legfontosabb a megfelelő talaj – a levendula a jó vízáteresztő képességű, és egyben tápanyagdús talajt kedveli, így bátran adjunk hozzá egy kis homokot.
Miután elvetettük a levendula magjait, legyünk türelmesek, mert a növény kibújásához idő kell. Akár egy hónapot is várnunk kell, hogy megpillanthassuk az első levélkéket. Kezdjük az ültetést márciusban, a hőmérsékletet pedig tartsuk 22 fok körül.
Legyünk óvatosak, ha úgy döntünk, hogy cserépben, a párkányon, esetleg a kertben szeretnénk levendulát termeszteni. Nem ajánlott utána télen bevinni a növényt a fűtött belső térbe. Tartsuk olyan helyen, ahol a hőmérséklet maximum 15 fok.
A levendula nem csak gyönyörű, tavaszi növény, kiválóan lehet alkalmazni a konyhában is. A levendulaolaj remekül passzol a desszertekhez, de használhatjuk smoothie-khoz vagy akár palacsintához is. Na, és mi a helyzet a levendulás muffinokkal? Ha nem hallott még róla, akkor van egy szuper receptünk önnek.
12 adaghoz:
Elkészítés:
Öntsük bele a tejet egy edénybe, adjuk hozzá a levendulát, vajat és mézet. Főzzük kis lángon, enyhén forraljuk fel, majd hagyjuk kihűlni. Ha nem szeretnénk levendulavirágokat a muffinunkban, használjunk levendulaolajat helyettük. Keverjük össze minden száraz hozzávalót egy tálban. Adjuk hozzá a tojássokat és a kihűlt levendulás masszát. A kapott mixtúrát töltsük bele egy muffinformába, majd süssük kb. 15-20 percen át 180 fokon, amíg aranybarnára nem pirulnak.
Forrás: urobsisam.zoznam.sk, dodomacnosti.sk, sarahraven.com