Hozzávalók

Leírás

Személyenként 15 dkg gesztenyét mossunk meg, majd éles késsel metsszük be az egyik oldalukat. Öntsünk rá annyi vizet, hogy bõven ellepje, és fedõ alatt fõzzük kb. 25 percig. A majdnem puhára fõtt gesztenyét szűrőkanállal szedjük ki, tartsuk egy pillanatra a hideg vizes csap alá, és még melegen hántsuk le róla a külső, kemény héját. Utána nagyobb méretű tepsiben szétterítve erősebb tűzön süssük kb. 10 percig, amíg megpirul. A megtisztított gesztenyét haladéktalanul rakjuk az elõzõleg felfűtött sütõbe, mert ha rászárad a belsõ héj, akkor már nagyon nehezen jön le róla. Akkor vegyük ki a sütőből, amikor az illata már érződik, de vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert akkor kiszárad és rágós lesz. Ha a héja nem elég ropogós, akkor hagyjuk a lekapcsolt sütõben száradni. A megpirult gesztenyéről távolítsuk el a vékony belső héjat, és melegen fogyasszuk. A nyers gesztenye beszerzése során a nagyszemű, fényes héjú, sötétbarna fajtákat keressük. Semmiképpen ne vásároljunk fakó színű, zörgő héjú tavalyi gesztenyét, mivel ez már annyira összeszáradt, hogy lehetetlen puhára főzni és meghámozni. Az egészséges gesztenye a dióhoz hasonlóan néhány hétig szárítva és hûvös, száraz helyen tárolva hónapokig eltartható.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása

Receptek az Ön ízlése szerint

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
2 3 4