Hozzávalók

1 csipet tengeri só
2 dl tejföl
12 darab burgonya
1 csipet őrölt fekete bors
6 darab csirkemell
dl tejszín
1 fej vöröshagyma
10 dkg trappista sajt
1 csipet őrölt pirospaprika
1 csipet ételízesítő
1 kanál finomliszt

Leírás

A csirkemelleket 1 centi vastagságúra szelem. Jénai tálat kirakok szalonnával, ráteszem a kockára vágott burgonya felét. Ezután beforgatjuk a húsokat rétesliszt, fűszerpaprika, só, bors, majoránna, zúzott fokhagyma (ízlés szerint), szerecsendió, őrölt kömény keverékébe. Fontos, hogy a liszt szép színes legyen a pirospaprikától és a borstól. Így beborítjuk vele a burgonyát, majd a hússzeletekre, sok hagymakarikát teszünk. Ismét jön a burgonya. Végül a tejfölt, tejszínnel és egy kanál olajjal jól kikeverünk, majd egyenletesen ráöntjük a tetejére. Alufóliával letakarjuk, és előmelegített sütőben, közepes lángon, 1,5 órát sütjük. Akkor megpuhult, levesszük róla az alufóliát, és reszelt sajttal megszórjuk, majd még, úgy 10 percig pirítjuk.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása