Receptek Főételek Húsos ételek Rakott lilakáposzta

Hozzávalók

1 csipet tengeri só
3 kanál étolaj
1 csipet őrölt fekete bors
2 fej vöröshagyma
1 bögre rizs
1 pohár tejföl
20 dkg trappista sajt
1 csipet szárított rozmaring
1 csipet fűszersó
50 dkg darált sertéshús
1 fej lila káposzta

Leírás

A káposztát és az egyik fej vöröshagymát megtisztítjuk és vékonyan felszeleteljük. Feltesszük őket főni, ízlés szerint majorannával, rozmaringgal és természetesen sóval és borssal. Míg készül a káposzta, addig a másik fej vöröshagymát apróra vágjuk. Kevés olajon megpároljuk és hozzáadjuk a darált húst, majd fehéredésig pirítjuk. Megszórjuk a fűszerkeverékkel (attól függ, ki mennyire szereti a pikáns ízeket) és készre pároljuk úgy, hogy a végén ne legyen lé alatta. Ha megfőtt a káposzta, a levével feltesszük a rizst főni. Így szép, lila lesz a rizs is. :) Ezután, ha minden elkészült, egy tepsit kikenünk, épp csak egy kevéske olajjal. Beletesszük a káposzta felét, rá a lila rizst, arra a húst és a tetejére a maradék káposztát. A legvégén pedig ráöntjük a tejfölt. Előmelegített sütőben, kb. 30 percig sütjük, majd megszórjuk reszelt sajttal és még visszatesszük annyi időre, hogy a sajt megpiruljon.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása

Receptek az Ön ízlése szerint

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
2 3 4