Ez a weboldal már nincs optimalizálva a(z) Mozilla 5.0 böngészőre.
A weboldal tartalmában vagy egyes funkcióinak működésében hibákat tapasztalhat.
A legjobb élményért kérjük használja az alábbi böngészők egyikét:
Vágjuk fel a meghámozott burgonyát hasábokra, majd hagyjuk egy ideig hideg vízben állni. Hevítsük fel az olajat egy serpenyőben, adjuk hozzá a felszeletelt krumplit, amelyet előzőleg nagyon alaposan lecsepegtettünk, majd konyhai papírtörlővel kissé meg is szárítottunk a felesleges víztől – így nem fog csapkodni az olaj. Grillezzük körülbelül 12 percig, sütés közben kétszer megfordítva. Közben a szalonnát is süssük ropogósra. A forró sültkrumplit tegyük fóliába, szórjuk meg a reszelt cheddarral és a szalonnával, majd süssük további 5 percig, hogy a sajt megolvadjon. Végül szórjuk meg a burgonyát az aprított újhagymával.
Készítsük el guacamolét: felezzük meg az avokádót, vegyük ki a magját és kanalazzuk ki a húsát. Tegyük egy tálba és törjük össze villával krémes állagúra, majd öntsük rá a zöldcitrom levét, hogy ne barnuljon meg. Adjuk hozzá az apróra vágott paradicsomot és a hagymát. Végül sózzuk és borsozzuk meg, ízesítsük a Cayenne-borssal is.
Süssük meg a húspogácsákat mindkét oldalukról 3-4 perc alatt. Helyezzünk rájuk a grillezés befejezte előtt 1 perccel 1-1 szelet sajtot, hogy az ráolvadjon.
Nyomjunk ketchupot a megmosott salátalevél közepére, tegyük rá a húst a sajttal, azután a paradicsomszeleteket, és a tetejére halmozzunk a guacamoléból. Chilivel díszítve, a cheddar sajtos krumplival tálaljuk.