Hozzávalók

1 csipet tengeri só (tésztához)
20 dkg vaj (tésztához + 15 dkg a krémhez + 6 dkg a bevonathoz)
10 dkg porcukor (tésztához + 8 dkg a krémhez)
20 dkg étcsokoládé (bevonathoz)
10 dkg baracklekvár (töltelékhez)
2 kanál rum (krémhez)
30 dkg finomliszt (tésztához)

Leírás

A lisztet összekeverjük a puha vajjal, a porcukorral és a sóval, majd gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Letakarva, minimum 1 órára (de még jobb, ha egész éjszakára) lehűtjük. Sütéskor, enyhén belisztezett gyúrólapon, kb.4 mm vastagságúra kinyújtjuk és egy 10 centi átmérőjű pogácsaszaggatóval (esetleg nagyon óvatosan egy pohárral) kiszúrjuk.16 db lesz belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk és előmelegített sütőben, a közepesnél kicsit erősebb lánggal, 12-15 perc alatt, szép világosbarnára sütjük, majd hűlni hagyjuk. A krémhez, a vajat először magában, azután a porcukorral keverjük habosra. Az olvasztott csokoládét és a rumot hozzáadjuk. A kis tésztakorongok felét ribiszkelekvárral (vagy más ízűvel) vékonyan megkenjük, majd 1 kiskanálnyi csokoládékrémet a közepükre halmozunk.(Egyszerűbb nyomózsákkal végezni.) Ha mind kész, a maradék tésztát rárakjuk, kissé le is nyomkodjuk. (Vagyis befedünk minden kis tésztakorongot egy másik tésztakoronggal, így összesen 8 db islerünk lesz.) A bevonathoz való étcsokoládét, a vajjal együtt vízgőzre állítjuk és fölolvasztjuk. Az islerekre kb.2 evőkanálnyit locsolunk belőle és vízbe mártott késsel, eligazgatjuk a tetejükön. Körben annyi csorogjon le róluk, hogy az oldalukat is bevonja. Tálalás előtt behűtjük.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása

Ajánlatunk

Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Magyar Red Chief alma
-43%
699 Ft
395
Ft/kg
Magyar Red Chief alma
magyar termék
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Vöröshagyma
-66%
489 Ft
165
Ft
Vöröshagyma
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Kaliforniai paprika
-31%
1599 Ft
1099
Ft/kg
Kaliforniai paprika
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Édesburgonya
-38%
799 Ft
489
Ft/kg
Édesburgonya
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Mandarin
-44%
899 Ft
499
Ft
Mandarin
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Kivi
1 kg
-33%
1199 Ft
799
Ft
Kivi
1 / 3