Hozzávalók

1 tk tengeri só (tésztába)
40 dkg finomliszt (tésztába)
2 dl víz (tésztába)
1 tk kristálycukor (tésztába)
1 darab paradicsom
½ dl étolaj (tésztába)
1 fej lilahagyma
1 darab kígyóuborka
20 g élesztő (tésztába)
60 dkg csirkemell (színhús)

Leírás

A húst felkockázom, megszórom a fűszerkeverékkel, sózom, borsozom, meglocsolom olajjal és kb. 1 órát állni hagyom, a hűtőben. Közben elkészítem a pita tésztát. Az élesztőt feloldjuk 2 dl meleg vízben, majd összegyúrjuk a liszttel, a cukorral és sóval. 20-30 percen át kelni hagyjuk. A tésztát átgyúrjuk, majd négy kis pita formát (kb. 20 cm-es) nyújtunk belőle. A lepényeket, lisztezett tepsibe tesszük. A tésztát még kb. 20 percig kelni hagyjuk, majd előmelegített sütőben (220 fok/ 4. fokozaton), 20-25 percig sütjük. A salátához, felszeletelem a paradicsomot, uborkát, a hagymát apróra vágom, majd összekeverem őket. A húst, felforrósított serpenyőben megpirítom. A kisült pitákat a tetejénél megvágom, egy kevés salátával megpakolom, erre jön a hús, megint saláta, ezt pedig meglocsolom fokhagymás tejföllel. Adhatunk mellé, sült burgonyát is.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása

Ajánlatunk

Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Magyar Red Chief alma
-43%
699 Ft
395
Ft/kg
Magyar Red Chief alma
magyar termék
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Vöröshagyma
-66%
489 Ft
165
Ft
Vöröshagyma
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Kaliforniai paprika
-31%
1599 Ft
1099
Ft/kg
Kaliforniai paprika
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Édesburgonya
-38%
799 Ft
489
Ft/kg
Édesburgonya
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Mandarin
-44%
899 Ft
499
Ft
Mandarin
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Kivi
1 kg
-33%
1199 Ft
799
Ft
Kivi
1 / 3