Ez a weboldal már nincs optimalizálva a(z) Mozilla 5.0 böngészőre.
A weboldal tartalmában vagy egyes funkcióinak működésében hibákat tapasztalhat.
A legjobb élményért kérjük használja az alábbi böngészők egyikét:
Ahhoz, hogy igazán mókás csokoládé tojásokat tudjunk készíteni, először is szükségünk van egy üres csokoládé héjra. Egy hegyes késsel vágjunk lyukat a tojáson, akkorát, hogy bele tudjuk nyomni a mascarponét. Egyszerűbb lesz, ha egy picit felmelegítjuk előtte a tojást, de ne annyira, hogy megolvadjon a csoki.
Egy tálban verjük habbá a tejszínt. Keverjük össze a mascarponét cukorral, majd óvatosan adjuk hozzá a habtejszínt, ezzel kész is van a „fehérje”.
A tojás egyharmadáig nyomjuk bele a mascarpone krémünket. Ezután elkészíthetjük a “sárgáját”. Mossuk meg, majd kaparjuk ki a mangó belsejét, ezután adjuk hozzá a simára kevert lekvárt és a vajat.
Óvatosan melegítsük fel a mangós keveréket, amíg szépen összeáll. Hagyjuk kihűlni. Egy kiskanállal helyezzük a mascarponés krémre, ezzel befejezve a tojás “sárgáját” és teljesen kitöltve a tojás belsejét. Tekerjük alufóliába a tojásokat, majd tegyük a hűtőbe éjszakára, így teljesen keményre dermed a csokitojás.