Egészséges életmód Egészség Mi csípte meg gyermekét?

Nyáron egyszerűen lehetetlen elkerülni a legyeket, szúnyogokat, kullancsokat, darazsakat és méheket. Az illatos virágok, virágzó fák és bokrok, a lehullott gyümölcs, az izzadtság, édességek, de az élénk színek is vonzzák a rovarokat. A gyerekek különösen veszélyeztetettek, mert gyakrabban szaladgálnak a gyepen, leülnek ahol éppen kevük tartja, hadonásznak és tarka öltözékükkel egyszerűen vonzóbbak a rovarok számára, mint a felnőttek.
Otthon védi őket a szúnyogháló, a rovarriasztó gyertyák és készülékek, de a szabadban a naptej mellett kenje be őket repellens hatású szerrel. A rovarokkal szembeni repellensek hatása csak néhány órán át tart, ezért a gyereket ismételten be kell kenni vele.  

A vakarózás csak ront a helyzeten
A szúrás helyén keletkezett duzzanat és viszketés általános reakció. Ezt a rovarméregből felszabaduló hisztamin okozza, de az utólagos vakarás is, ami a bőrben további hisztamint szabadít fel.  A túlzott vakargatás közben a bőr felső rétege leválik, láthatóvá válnak a mélyebb bőrrétegek és a gyermek az ujjával könnyen elfertőzheti a sebet. A kisgyereknek azonban nagyon nehéz megmagyarázni, hogy ne vakaródzzon, ha viszket a csípés! Éppen ezért a csípést minél hamarább kenje be nyugtató, hűsítő géllel.

Ha a csípés okozta változások 3 – 5 napon belül nem enyhülnek, vagy gyorsan súlyosbodnak, haladéktalanul keresse fel az orvost.

Mi csípte meg?
A tett elkövetésekor a csípés okozója csak ritkán látható. Viszont könnyen beazonosítható a hátrahagyott csípés szerint.  

A szúnyogcsípést talán mindenki ismeri – kis piros dudor, általában jól körbehatárolt és a csípés helye nem látható.

Hasonlóan néz ki a bolhacsípés, ebben az esetben több egymás mellett elhelyezkedő, a közepén piros ponttal ellátott csípés van.

hangyacsípés duzzanattal jár, néha gennyező és tovább gyógyul.  


A kullancs harapása általában piros foltocskával nyilvánul meg és rendszerint a kullancsot még benne találja. A kullancs eltávolítása után fertőtlenítse a csípést és menjen az ügyeletre ha a bőrben maradt a feje. Mindig figyelje a kullancs harapásának helyét.  Ha a piros folt terjedni kezd, vagy belseje fehér, a gyereknek fájdalmai vannak, gyengének érzi magát, hány, azonnal menjen vele orvoshoz – Lyme-kórról is szó lehet.

A méh- és darázscsípés helye fájdalmas és duzzadt marad, s a csípés helye jól látható. A méh fullánkját is benne hagyja. Ügyeljen arra, hogy ezt mindig nagyon elővigyázatosan távolítsa el, nehogy nyomással a fullánkban levő maradék mérget egyenesen a sebbe fecskendezze. A csípés helye még napokig duzzadt és fájdalmas. Segithet a hagymás pakolás.

Szerencsére a  pókcsípés vidékünkön ritka. Az Adriai-tenger környékén a fekete özvegy  csípése lehet veszélyes.  A póknak hosszú lábai és fekete hasa van 13 piros pöttyel. Csípése után a bőrön két 1 – 2 mm távolságba levő pont marad a bőrön. A csípés környéke forró, duzzanat nélkül. Körülbelül 20 perc múlva fájdalom keletkezhet, esetleg görcsök, a vállak  és a hát megmerevedik. A fájdalom három óra alatt elmúlik. Segíthet a hideg vagy a meleg borogatás, a seb kimosása szappannal és vízzel, a csípés helyét ne húzzuk össze.  

A csípés utáni allergiás reakció
Némely esetben a rovarcsípés allergiás rekaciót válthat ki, mely

  • erőteljes duzzanattal,
  • szapora légzéssel,
  • szorongással,
  • hasmenéssel
  • hányással nyilvánul meg.

Az allergiás reakció legsúlyosabb tünetei közé tartoznak:

  • a légzési nehézségek,
  • nyelési problémák
  • anafilaxiás sokk. Ez egy kritikus állapot, melynek során a vérnyomás hirtelen lecsökken és tudatzavar áll be.

A fent nevezettt tünetek bármelyike esetén keresse fel az orvost.

Azonnal menjen orvoshoz, ha a csípés a légutakhoz közeli helyen, vagy a szájban van!

Elsősegély rovarcsípés esetében
A csípés helyét alaposan szemrevételezezze. Ha fullánk a bőrbe fúródott, távolítsa el csiptetővel úgy, hogy a méregzacskót ne nyomja szét, máskülönben a maradék mérget befecskendezheti a bőrbe. A sérülés helyét hűtse le folyó csapvíz alatt, vagy hideg pakolással. Erre megfelel a törlőkendőbe csomagolt fagyasztott zöldség, nehogy a hideg zacskó közvetlenül érje a bőrt.   
Súlyosabb reakció esetén használjon antihisztamint és menjen orvoshoz.

Házi receptek rovarcsípésre
A csípést mindig mossa meg szappannal és vízzel. Bekenheti antihisztamin tartalmú kenőcssel, vagy válassza a házipatikát. Rovarcsípés esetén a leghatásosabb házi segítségek közé tartozik:

  • egy szelet hagyma
  • reszelt burgonya
  • ecetes borogatás
  • jég – de sohasem közvetlenül a bőrre, hanem mindig textilbe csomagolva
  • víz és szódabikarbóna keveréke
  • útifű leveléből sajtolt lé
  • a bazsalikom összeaprított levele
  • levendulaolaj
  • tea tree olaj
  • körömvirág kenőcs

A rovarcsípés megelőzése
Kint a szabadban a rovarokkal szemben nagyon nehéz megvédeni a gyermeket a rovarokkal szemben. Viszont csökkenteni lehet annak kockázatát, hogy gyermeke a csípést okozó rovarok célpontjává váljon.  

  • Ne öltöztesse tarka színű ruhákba
  • Ne kenje be illatos krémmel
  • Használjon rovarriasztó készítményeket – repellenseket – rendszeresen, ha a szabadban tartózkodik
  • Túrúzáshoz öltöztesse a gyereket olyan ruhába, mely testének legnagyobb részét elfedi
  • Lássa el a gyereket kalappal vagy sapkával és napszemüveggel
  • Kerülje az állóvizeket, virágos kerteket, méhész övezeteket, gyümölcsösöket és egyéb helyeket, ahol nagyobb a rovarok előfordulása
  • Ügyeljen a gyerek által fogyasztott ételek és az italok ellenőrzésére. A szájban vagy a légutakban okozott csípés halálos lehet.

Forrás: emedicinehealth.com, zdravie.sk, NTIC.sk

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása