Baba Iskolás Az iskolaév vége: Így lesz igazán szuper a gyerekparti!

Azon gondolkodik, mit adjon a gyerekeknek a bizonyítványért? A gyerekek sokkal inkább értékelik az élményeket, amit sokáig emlegetni fognak, mint az ajándékokat. A gyerek kertiparti pedig sosem unalmas.

Készítsen egy tervet
Ne jelentsen akadályt, ha nincs kertje. Gyerekpartit rendezhet a réten, vagy a parkban is. Válasszon egy megfelelő napot, időpontot, s ha a partit meglepetésnek szánja, tájékoztassa a meghívott gyerekek szüleit a konkrét utasításokról. Ha nem, küldje el időben a meghívókat.

Keltse fel a gyerekek érdeklődését
Ha úgy döntött, hogy a gyerekeket is bevonja az előkészületekbe, beszélgessen velük arról, hogy mire vágynak.  A tematikus partik mindig jó szórakozás. Nem lesz nehéz a választás, ha van kedvenc mesehősük, vagy közös hobbijuk, érdekkörük. A gyerekek majd alig várják a partit.

Az előkészületekbe kapcsolja be a gyerekeket is
A gyerekek is segíthetnek a meghívók elkészítésében, kidíszíteni a keretet, megteríteni az azstalt, vagy akár elkészíteni az ételt és a játékokat. Készítsen névkártyákat és jelölje meg a poharakat és a tányérokat is. Fegyverkezzen fel jókedvvel és egy fényképezőgéppel a kezében. Biztos lehet abban, hogy lesz mit megörökíteni.

Gondoljon a programra
Annak ellenére, hogy a gyerekek egyedül is elszórakoznak, azért készítsen nekik programot. Ezzel elkerülheti a káoszt és a gyerekek kíváncsiak lesznek, hogy mi vár még rájuk. A játékok mellett ne feldkezzen meg a gyerekdalokról, mely hangulatba hozza és megtáncoltatja őket. Készítsen versenyzős játékokat és „kikérdezheti“ őket abból, amit az iskolaév alatt megtanultak. De gondoljon a jutalomra is!

Az ételeket ne vigye túlzásba
Konyhaművészeti tapasztalatait most inkább tegye félre egy picit és lássa el a gyerekeket minden földi jóval.  A gyerekpartin is érvényes, hogy a kevesebb olykor több. A gyerekek imádják az olyan dolgokat, mint a sütés nélkül készített torta vagy muffin, a játékosan díszített szendvicsek, gyümölcsök, fagyi és limonádék. Egy kis kreativitás is elég ahhoz, hogy az évvégi parti felejthetetlen élmény legyen a felnőttek számára is.

Vitaminbomba
Ötletes módon tálalva a frissítő gyümölcsök és zöldségek villámgyorsan elfogynak. A görögdinnyét vágja háromszögekre, szúrjon bele egy pálcikát és készen van az egészséges jégkrém. Pálcikán végezhetik a banándarabkák is, melyeket csokiba mártva szórjon meg apró cukorkákkal. A többi zöldséget és gyümölcsöt kalácsformákkal is kivághatja, vagy készítsen belőlük egészséges nyársakat.

Folyadékpótlás
Az ízletes ételek és falatkák mellett a folyadékpótlása is gondolni kell. Keverjen be egy köszöntőitalt, mellyel megnyitják a partit.  Az édesített italok helyett készítsen gyümölcsös és gyógynövényes limonádékat, jeges teát. A gyerekek önállóan is kiszolgálják magukat, ha ezeket egy csappal ellátott edényből csapohatják. Ne feledkezzen meg a szalmaszálakról sem!

Forrás: activeforlife.com

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
15 perc
Italok