Egészséges életmód Egészséges életmód Az élelmiszerek és az éghajlat közti kapcsolat

Ezen kérdések nagy része az éghajlatunkra is kihat. Erdőket (például az Amazonas-esőerdőt és a Gran Chacót), füves pusztákat (például az Okavango-deltát), szavannákat (például a Cerradót), mangroveerdőket és egyéb élőhelyeket pusztítanak el, hogy növényeket termeszthessenek vagy állatokat legeltethessenek. Ennek következtében egyrészt üvegházhatású gázok szabadulnak fel, másrészt pedig kevesebb lesz a fa, a növény és az egészséges talaj, amely szenet tárol. Az élelmiszerek szállításához szintén energiára és fosszilis üzemanyagokra van szükség. Ha állati fehérjéket fogyasztunk, számolnunk kell azzal is, hogy az állatoknak szintén enniük kell, vagyis még nagyobb területre lesz szükség, hogy takarmánynövényeket termesszünk – ráadásul az állatok egy része a böfögéssel metánt bocsát ki, amely szintén a mérgező üvegházhatású gázok közé tartozik. Arról nem beszélve, hogy ha hagyjuk az el nem fogyasztott élelmiszereket szeméttelepeken rohadni, akkor ezek – mind az ehető maradékok, mind pedig az ehetetlen héjak és hulladékok – lebomlás közben szenet és metánt bocsátanak ki.

Nulla alá kerülni

Mindezek a tényezők összeadódnak. A globális élelmiszer-ellátás felelős az ember által okozott üvegházhatásúgáz-kibocsátás 25–35 százalékáért. Annak érdekében tehát, hogy az klímaválságra megoldást találhassunk, jelentősen változtatnunk kell a földterületek mezőgazdasági célú művelésén, valamint változtatnunk kell azon is, hogyan viszonyolunk az elfogyasztandó táplálékhoz – természetesen amellett, hogy áttérünk a megújuló energiaforrások használatára, és újragondoljuk a szállítási rendszereinket. Mivel pedig a Föld lakossága igen éhes és folyamatosan növekszik, mindezt nagyon gyorsan meg kell tennünk.

Szerencsére az élelmiszer-ellátási rendszerünk egyben a legnagyobb lehetőségünk is. A mezőgazdaságot újragondolhatjuk, hogy mind az éghajlat, mind pedig a természet számára a megoldás részét képezhesse. A gazdák és gazdálkodók klímatudatos módszerek segítségével elegendő élelmiszert tudnak termelni ahhoz, hogy mindenkinek jusson belőle – ezek közé tartozik például a takarónövények ültetése, a hatékony öntözőrendszerek kiválasztása, valamint a haszonállatok váltott legeltetése a füves területek és a talaj egészségének megőrzése érdekében. A vállalkozások együttműködhetnek a helyi közösségekkel és őslakosokkal, hogy megóvják az erdőket és más élőhelyeket, nehogy leromoljanak a termelés során.

A mezőgazdaság az egyetlen olyan ágazat, amelynek van lehetősége nulla alá kerülni, vagyis elérheti a negatív kibocsátási szintet, mivel a talajrehabilitációnak és az erdők visszatelepítésének köszönhetően képesek vagyunk szenet kivonni a légkörből. A természetes élőhelyek és az ellenálló gazdálkodási rendszerek szintén segítenek abban, hogy szembe tudjunk nézni az egyre szélsőségesebb időjárási jelenségekkel és az egyéb globális kihívásokkal, például az élelmezésbiztonság kérdésével.

Az élelmiszerek és az éghajlat közti kapcsolat

Én hogyan segíthetek?

Mivel mindnyájan eszünk, ezért mindnyájan hozzájárulhatunk a megoldáshoz is. Íme, néhány ötlet arra, hogy te mit tehetsz:

  • Dönts az egészséges és változatos táplálkozás mellett, és igyekezz kerülni a túlzottan feldolgozott és előre csomagolt élelmiszereket!
  • Pénzeddel és választásoddal támogasd a fenntarthatóbb gazdálkodásból származó, illetve a fenntartható módon előállított termékeket!
  • Akár vásárlásról, akár fogyasztásról van szó, ne ess túlzásokba!
  • Csökkentsd a konyhai és egyéb hulladékok mennyiségét, és támogasd azokat a barátaidat, vállalatokat és vendéglátóegységeket, amelyek csatlakoztak a jó ügyért való küzdelemhez!
  • Amit nem tudsz megmenteni vagy újra felhasználni, azt komposztáld!
  • Tudj meg többet arról, honnan szerzed be az élelmiszereket: ismerd meg a gazdákat és gazdálkodókat, és válassz olyan márkákat, amelyek számára fontos az ellátási lánc átláthatósága, és amelyek fenntartható módon termelőkkel dolgoznak együtt.

Habár napról napra egyre több az új technológia és az innovatív ötlet, valamint az alternatív élelmezési lehetőségek száma is egyre nő, nem létezik egyetlen, univerzális csodaszer. Minden lehetőséget meg kell fontolnunk, hiszen az egész rendszeren belül szükségünk van együttműködésre és innovációra.

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása