Receptek Főételek Húsos ételek Töltött csirkecomb

Hozzávalók

1 csipet tengeri só
4 darab tojás
½ kg burgonya
3 darab zsemle
1 csomag friss petrezselyem
4 darab csirkecomb
1 csipet ételízesítő

Leírás

A csirkecombokat jól megmossuk,a bőrét, ahol tudjuk, elválasztjuk a húsától úgy hogy szét ne szakadjon. Jól besózzuk. Ezután elkészítjük a tölteléket. Töltelék: Három tojást keményre főzünk. A zsemléket langyos vízben megáztatjuk. A petrezselymet apróra vágjuk. A zsömléket kicsavarjuk. A megfőtt tojásokat meghámozzuk, és apróra felszeleteljük. Két csapott evőkanál zsírt felforrósítunk egy lábosban, épp csak egy pillanatra beletesszük az apróra vágott petrezselyemzöldjét, majd rögtön a kicsavart zsömléket, ezzel egy rövid ideig sütjük, majd levesszük a tűzről. Ízesítjük sóval, borssal, pirospaprikával, majd belekeverjük a három felvágott főtt tojást, és amikor már kicsit hűlt, beleütjük a megmaradt egy nyers tojást. Jól elkeverjük. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a csirkecombokat a leválasztott bőre alatt. Kizsírozott lábasba tesszük, olyan nagyba, hogy jól elférjen, majd a tetejére is teszünk fagyos zsírszeleteket. Alufóliával lefedjük, és sütőbe tesszük közepes lángra. Közben meghámozzuk, megmossuk, és besózzuk a krumplikat, és a lábost a sütőből kivéve a csirke mellé elhelyezzük. Addig sütjük az egészet alufólia alatt, amíg a hús megpuhul. Ekkor levesszük az alufóliát, és szép pirosra sütjük a tetejét. Savanyúságként uborkasaláta, csemegeuborka, kovászolt uborka, vagy paprika, paradicsomsaláta finom hozzá.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása

Ajánlatunk

Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Mandarin
-44%
899 Ft
499
Ft
Mandarin
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Magyar Red Chief alma
-43%
699 Ft
395
Ft/kg
Magyar Red Chief alma
magyar termék
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Vöröshagyma
-66%
489 Ft
165
Ft
Vöröshagyma
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Kaliforniai paprika
-31%
1599 Ft
1099
Ft/kg
Kaliforniai paprika
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Édesburgonya
-38%
799 Ft
489
Ft/kg
Édesburgonya
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Kivi
1 kg
-33%
1199 Ft
799
Ft
Kivi
1 / 3

Receptek az Ön ízlése szerint

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
2 3 4