Ez a weboldal már nincs optimalizálva a(z) Mozilla 5.0 böngészőre.
A weboldal tartalmában vagy egyes funkcióinak működésében hibákat tapasztalhat.
A legjobb élményért kérjük használja az alábbi böngészők egyikét:
A savanyú káposztát jól kinyomkodom, a levéből. Az apróra vágott sertéshúst megmosom. Jénai tálban szoktam készíteni. A jénai alját egy kevés olajjal kikenem, majd a káposzta felét beleteszem, és szépen elterítem benne. Megszórom ízlés szerint, kevés őrölt köménnyel és borssal. Ezután ráteszem az összevágott húst, teszek rá egy kávéskanálnyi ételízesítőt, egy csipetnyi csípős, őrölt paprikát. A tetejére ráteszem, a maradék káposztát. Ráteszem a jénai fedelét, és 60 percig hagyom előmelegített sütőben, kb. 180 fokon, sülni. Eközben simára keverem a tejfelt a tojással, majd amikor kiveszem a majdnem kész káposztát, ráteszem a tejfölt és a kockára vágott bacont. Ezután fedő nélkül, 30 percig visszarakom, sülni. Nagyon finom és kiadós, jó étvágyat hozzá!