Receptek Főételek Húsos ételek Rakott kelkáposzta

Hozzávalók

1 csipet tengeri só
1 darab tojás
2 dl tejföl
2 gerezd fokhagyma
1 csipet őrölt fekete bors
1 darab vöröshagyma
20 dkg rizs
1 csipet ételízesítő
50 dkg darált sertéshús
80 dkg kínai kel

Leírás

A leveleire szedett kelkáposztát megmossuk, lecsurgatjuk, majd forrásban lévő, enyhén sós vízbe tesszük. Az újraforrástól számított 5 percig főzzük, ezután lecsöpögtetjük. Hagyjuk kihűlni. Közben az átválogatott rizst többször váltott vízben megmossuk, lecsurgatjuk, majd lábosba téve, térfogatához képest dupla mennyiségű vízzel felöntjük, és addig főzzük, amíg az összes levét felszívja. Kevés sót tegyünk a vízbe! A hagymát olajon üvegesre pirítjuk, ezután rátesszük a darált húst, és belekeverjük a pirospaprikát, majd ráöntünk egy pohárnyi vizet. Megsózzuk, megfűszerezzük a köménymaggal és a zúzott fokhagymával, ezután pedig lefedve, legalább tíz percig forraljuk. Közben előkészítünk egy közepes nagyságú tepsit, amelynek az alját egy réteg kellevéllel kibéleljük. Erre ráteszünk egy réteg rizst, majd meglocsoljuk a hagymás hússal. Erre újabb réteg kellevél jön, amelyet a rizzsel és a hússal rétegezünk. A tetejére megint csak a kelkáposzta kerül. A tejfölbe belekeverjük a felvert tojást, gyengén megsózzuk, és rálocsoljuk a kelkáposzta tetejére. Előmelegített, forró sütőbe toljuk, az alufóliával szorosan lefedett tepsit, és 40 percig pároljuk, végül a fóliát levéve, pirosra pirítjuk.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása

Receptek az Ön ízlése szerint

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
2 3 4