Ez a weboldal már nincs optimalizálva a(z) Mozilla 5.0 böngészőre.
A weboldal tartalmában vagy egyes funkcióinak működésében hibákat tapasztalhat.
A legjobb élményért kérjük használja az alábbi böngészők egyikét:
Keverjük össze két narancs kifacsart levét, az őrölt fahéjat, 3 szem szegfűszeget, a meghámozott, lereszelt gyömbér felét, valamint fél narancs lereszelt héját az olajjal, az összemorzsolt friss rozmaringgal és a paprikával. Az így elkészített páccal alaposan dörzsöljük be a kacsát kívül-belül. Takarjuk le fóliával, és körülbelül 2 órán át pihentessük a hűtőben.
Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra, vegyük ki a kacsát a hűtőből, tegyük hőálló edénybe, és helyezzük el körülötte a negyedekre vágott maradék narancsokat, a szegfűszeget és a fahéjrudakat. Öntsünk alá egy pici vizet, majd süssük fólia alatt 30 percen át.
Közben melegítsük fel a megmaradt pácot, adjuk hozzá a mézet, a bort és alaposan keverjünk össze. 30 perc leteltével nyissuk ki a sütőt, kenjük meg a húst ezzel a páccal és még 30 percig süssük fólia nélkül, vagy amíg szép piros nem lesz.
A még meleg főtt burgonyát sózzuk meg, adjunk hozzá 1 evőkanálnyi vajat és a szerecsendiót, majd törjük át. Miután kihűlt, adjuk hozzá a tojássárgájákat és a lisztet. Fakanállal alaposan keverjük el a masszát. Szórjunk meg egy gyúródeszkát liszttel, szedjük ki rá a tésztát és formáljunk belőle ujjnyi vastag hengereket. A tészta ragadni fog, ezért jó, ha lisztes kézzel dolgozunk. A hengereket egy éles késsel vágjuk fel körülbelül 2 cm-es darabokra. Egy villával nyomjunk a közepükbe mintát.
Főzzük ki kisebb adagonként nagy mennyiségű sós vízben a gnocchikat. Amint feljönnek a felszínre, lyukas merőkanállal emeljük ki őket a főzővízből, szedjük ki egy tálba és tartsuk melegen a tálalásig.
A zsályát pirítsuk 4 percig lassú tűzön, egy kevés olívaolajon. Sózzuk és borsozzuk meg, majd keverjük össze 2 evőkanálnyi puha vajjal. Ezzel a zsályás vajjal forgassuk át a gnocchit, majd tálaljuk.