Hozzávalók

8 darab tojás
15 dkg finomliszt
5 dkg kakaópor
2 kanál porcukor
2 kanál margarin
20 dkg barna cukor
5 dkg csokoládé
1 üveg meggybefőtt
3 tk keményítő (+ 5 dkg)
2 kanál cseresznyepálinka

Leírás

A tojásokat szétválasztjuk, a tojássárgáját 8 evőkanál meleg vízzel és a cukorral, sűrű krémmé habosítjuk. Megolvasztjuk a margarint, és a masszához csorgatjuk. A tojásfehérjét kemény habbá felverjük, majd a masszához adjuk. A lisztet, a 3 tk. keményítőt és a kakaót összekeverjük, ezután a tojásos habra szórjuk, majd lazán belekeverjük. A tésztát a sütőpapírral kibélelt formába töltjük, és előmelegített sütőben, 200 °C-on, kb. 30 percig sütjük, majd kihűtjük. A meggybefőttet leszűrjük, a levét felfogjuk, és 16 szem meggyet félreteszünk. 2,5 dl meggylevet kimérünk, két evőkanálnyi levet összekeverünk 5 dkg keményítővel, majd a maradék meggylevet felforraljuk. Ezután a keményítővel elkevert masszát, hozzákeverjük a meggyléhez, és újból felforraljuk, majd hozzáadjuk a lecsepegtetett meggyet, és kihűtjük. A piskótát kétszer elvágjuk, a kapott három lapot a cseresznyepálinkával, vagy meggylével meglocsoljuk. A tortaformát előkészítjük, és beletesszük az első lapot. A tejszínt a cukorral, kemény habbá verjük. Az elkészített meggymassza felét és a felvert tejszín harmadát az első lapra kenjük, majd ráhelyezzük a második lapot. A meggymassza másik felét, majd a tejszín második harmadát rákenjük, és a harmadik lappal befedjük, hidegre tesszük. A maradék egyharmad tejszínhabot nyomózsákba téve, díszítjük a tortát. Csillagcsővel rózsaformákat nyomunk körben a szélére, majd megszórjuk reszelt csokoládéval.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása

Ajánlatunk

Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Magyar Red Chief alma
-43%
699 Ft
395
Ft/kg
Magyar Red Chief alma
magyar termék
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Vöröshagyma
-66%
489 Ft
165
Ft
Vöröshagyma
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Kaliforniai paprika
-31%
1599 Ft
1099
Ft/kg
Kaliforniai paprika
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Édesburgonya
-38%
799 Ft
489
Ft/kg
Édesburgonya
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Mandarin
-44%
899 Ft
499
Ft
Mandarin
Az ajánlat érvényes2024.12.02.
Rendelj most
h n ó p mp
Kivi
1 kg
-33%
1199 Ft
799
Ft
Kivi
1 / 3