Ez a weboldal már nincs optimalizálva a(z) Mozilla 5.0 böngészőre.
A weboldal tartalmában vagy egyes funkcióinak működésében hibákat tapasztalhat.
A legjobb élményért kérjük használja az alábbi böngészők egyikét:
Melegítsük elő a sütőt 110°C fokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy narancsot vágjunk fel nagyon vékony szeletekre, majd ezeket helyezzük el a tepsin, egy rétegben. Süssük 2-3 órán át, 30-60 percenként fordítsuk meg őket, hogy egyenletesen száradjanak. Vegyük ki a narancsszeleteket a sütőből, majd hagyjuk kihűlni.
A megmaradt két narancs héját reszeljük le. Vágjuk fel vékony szeletekre a gyümölcsöket, helyezzük egy tálba, locsoljuk rá 1 teáskanál puncs aromát, majd tegyük félre egy kis időre.
A tortakrémhez a tortakrém alapport verjük fel a 400 ml hideg tejjel. Egy hőálló edényben gőz felett olvasszuk fel a csokoládét és hagyjuk 5 percig hűlni. Tegyük a mascarpone-t egy másik tálba, majd keverjük hozzá a vaníliás tortakrémet. A krém felét adjuk a kihűlt csokoládéhoz, majd keverjünk hozzá 2 teáskanál kávét is. A másik feléhez adjuk hozzá a lereszelt a narancshéjat, valamint 1 teáskanál aromát, és jól keverjük össze.
Vegyünk elő trifle formát (talpas, öblös desszertes üvegtál) vagy egy tálat, ami legalább 20 cm magas, majd helyezzük az aljára a puncsban áztatott narancsszeleteket. A megmaradt, beáztatott narancsokból nyomkodjuk ki a levet egy tálba, adjuk hozzá a maradék kávét. A piskótákat harmadukig mártsuk meg ebben, majd fektessük őket a narancsrétegre.
Öntsük rá a narancshéjas krém felét és egy kanállal simítsuk el a tetejét. Erre kerüljön még egy réteg piskóta. Öntsük rá a csokoládés krém felét, simítsuk le, majd következhet egy újabb réteg piskóta. Erre öntsük rá a maradék narancshéjas krémet, azután pedig a csokoládés krémet. A tetejére helyezzünk friss narancsszeleteket és hagyjuk hűlni legalább 2 órán át.
Tálalás előtt a tejszínhabot verjük fel és kis adagokban tegyük a trifle közepére úgy, hogy a narancsok kilátszódjanak alóla. A végén szórjuk meg kakaóporral és díszítsük a szárított narancsszeletekkel.