Receptek Desszertek Sütést igénylő Csokis képviselőfánk

Hozzávalók

1 csipet tengeri só
3 egész tojás
dl víz
9 dkg vaj
3 kanál porcukor
5 kanál kakaópor
1 kanál barna cukor
5 dl növényi tejszín
10 dkg finomliszt

Leírás

Először vajazzunk ki egy nagyobb méretű, zománcozott tepsit, majd egy vastag falú lábasban készítsünk égetett tésztát úgy, hogy 1,5 dl vizet, 9 dkg vajjal, 1 evőkanál barna cukorral és egy csipet sóval forraljunk fel. Ezután, egyszerre adjunk hozzá 10 dkg lisztet és közepes lángon addig kevergessük, amíg a massza az edény falától elválik. Tovább kavarva, hevítsük még 1–2 percig, hogy a külső felülete kissé megkeményedjen, majd vegyük le a tűzről. Tegyük át a tésztagombócot egy mély tálba és hagyjuk lehűlni, majd egyenként dolgozzunk bele 3 egész tojást. A massza akkor jó, ha kifényesedik és nehezen szakad le a kanálról. Dagasztópálcával ellátott, alacsony fordulatszámra állított mixerrel, ez a művelet pár perc alatt elvégezhető. Amennyiben túl nagy méretű tojásokat használunk, akkor az utolsót verjük fel és csak annyit tegyünk hozzá, hogy a kívánt állagot elérjük. Töltsük a simára vert masszát nyomózsákba és a kivajazott tepsiben alakítsunk ki belőle, pingponglabda nagyságú halmokat. Egy–egy adag tészta, 5 centiméternél közelebb ne kerüljön egymáshoz, mert sütés közben kb. háromszorosára dagad. (Ezt a nem éppen szokványos méretnövekedést, a főzés közben tésztába szivárgott víz elgőzölgése okozza.) Előmelegített sütőben, erősebb tűzön süssük 5 percig, hogy felhúzódjon, majd közepes tűzön, még kb. 15 percig, hogy ropogósra süljön. Ha a képviselő fánk nem elég kemény, enyhe tűzön szárítsuk még pár percig. Legalább 15 percig ne nyissuk ki a sütő ajtaját, mert a terebélyesedő massza összeesik. A tejszínt habbá verjük és cukrozott kakaóval elkeverjük. Az aranysárgára pirult fánkokat még forrón vágjuk ketté, hogy ne töredezzenek. Végül a szendvicsszerűen felvágott tésztát, töltsük meg egy adag csokoládéhabbal.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása

Ajánlatunk

Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Mandarin
-44%
899 Ft
499
Ft
Mandarin
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Magyar Red Chief alma
-43%
699 Ft
395
Ft/kg
Magyar Red Chief alma
magyar termék
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Vöröshagyma
-66%
489 Ft
165
Ft
Vöröshagyma
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Kaliforniai paprika
-31%
1599 Ft
1099
Ft/kg
Kaliforniai paprika
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Édesburgonya
-38%
799 Ft
489
Ft/kg
Édesburgonya
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Kivi
1 kg
-33%
1199 Ft
799
Ft
Kivi
1 / 3

Receptek az Ön ízlése szerint

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
2 3 4