Receptek Desszertek Sütést igénylő Aszalt szilvás kuglóf

Hozzávalók

1 csipet tengeri só
1 dl víz
15 dkg finomliszt
7 dkg kristálycukor
10 dkg tejföl
10 dkg vaj
2 darab tojás
1 csomag élesztő
15 dkg rétesliszt
15 darab aszalt szilva

Leírás

A kétféle lisztet, a sót, a cukrot összekevertem. A közepébe fészket készítettem, a kezemmel. Belemorzsoltam az élesztőt, ráöntöttem a vizet és összekutyultam úgy, hogy a lisztből is került hozzá. Megvártam amíg az élesztő felfutott, ekkor hozzáadtam a tejfölt és a tojássárgákat, majd az egészet elkezdtem a géppel dagasztatni. Amikor egybeállt, hozzácsorgattam az olvasztott vajat. Fényes tésztát dagasztattam belőle. Hagytam, hogy kissé megemelkedjen, majd a munkalapon, a kezemmel átgyúrtam és rászórtam az előzőleg pici kockákra vágott, aszalt gyümölcsöt. Összehajtottam, mint a leveles tésztát (lentről-föntről, jobbról-balról), majd kissé ellapítottam, hogy hengerré tudjam formázni. Az előkészített, vajjal kikent, liszttel beszórt kuglóf sütőformába helyeztem. Megszórtam egy kevés mandulalappal és fóliával szorosan lezártam. Előmelegített sütőben, 150 fokon, 30 percig sütöttem.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása

Ajánlatunk

Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Mandarin
-44%
899 Ft
499
Ft
Mandarin
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Magyar Red Chief alma
-43%
699 Ft
395
Ft/kg
Magyar Red Chief alma
magyar termék
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Vöröshagyma
-66%
489 Ft
165
Ft
Vöröshagyma
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Kaliforniai paprika
-31%
1599 Ft
1099
Ft/kg
Kaliforniai paprika
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Édesburgonya
-38%
799 Ft
489
Ft/kg
Édesburgonya
Az ajánlat érvényes2024.12.03.
Rendelj most
h n ó p mp
Kivi
1 kg
-33%
1199 Ft
799
Ft
Kivi
1 / 3

Receptek az Ön ízlése szerint

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
2 3 4