Baba Totyogó Mozgás- és beszédfejlesztő játékok a legkisebbeknek

A gyermek a totyogó korszakban tanul meg ülni, járni, mászni, fokozatosan felfedezi a világot és önmagát, túljut a dackorszakon. Megtanulja felismerni az alakzatokat, a színeket, az állatokat, fejlődnek a készségei és szívesen utánozza a felnőtteket. További fejlődésére kihatással van mindaz, amit ebben az időszakban elsajátít.

A legkisebbek nagymotoros készségeit fejlesztő játékok

A nagymotoros mozgás magában foglalja a nagy izomcsoportok mozgását, melynek köszönhetően a gyerek jár, szalad, ugrándozik és mászik. A  gyermeknek e  mozgások összehangolásához szüksége van arra is, hogy elsajátítsa az egyensúly megtartását is. Fontos, hogy a gyermek ezeket a készségeket minél hamarább, még az óvodás kor előtt megtanulja, mert később ez már problémát okozhat.  

A nagymotoros mozgásokat sokféle játékkal lehet tökéletesíteni:

1. Tolható, húzható és fuvarozó játékok

A totyogó, egyéves kor alatti gyerekek kedvencei a tolható játékok, mivel ezekhez elég egyszerűen csak nekitámaszkodni, vagy ráülni, és már mozog is velük. A húzható játékok már a tapasztaltabb „gyalogosok“ részére készültek. Az ilyen játékokkal - mely lehet keréken guruló állatka, autó, játéktelefon, fajátékok xilofonnal - a gyerekek kénytelenek többet gyalogolni.

2. Labda

A nagymotoros készségek fejlesztésére további hasznos eszköz a labda. Legjobb, ha egy nagyobb labdát választunk, melyet a gyerek két kezével meg tud fogni és ezáltal könnyebben tud dobni vele. Emellett jó szórakozás a labdarúgás is, de a labdára hasalni is lehet, vagy  hemperegni vele. A labda kitűnő eszköz a gyereknek a mozgáskoordináció gyakorlására.  Ezt a játékot 2 éves kora után vegye meg gyermekének.

3. Gyerekbicikli és futóbicikli

Amikor gyermeke már aktívan ül – tehát a négykézlábon levő testhelyzetéből képes önállóan felülni és nincs szüksége semmiféle támasztékra, - beszerezhet neki egy futóbiciklit, vagy gyerekbiciklit.

A futóbiciklinek nincs pedálja, ezért  a gyereknek a lábával kell ellöknie magát, s ezzel szintén az egyensúlyérzéke fejlődik. Gyerekbiciklit, mely a  legkisebbek esetében szintén a stabilitás gyakorlásában hasznos, 3 éves kor után vehet a gyereknek. A pótkerekek eleinte sokat segíthetnek.

Hogyan válasszuk ki a futóbiciklit, vagy a rollert: A gyerek megmondja

A finommotoros készségek fejlesztését is segítse játékokkal

A finommozgások közé sorolunk minden olyan mozgást, amit a gyermek kezeivel, illetve ujjaival végez - rajzolás, írás, gyöngyfűzés, nyírás és cipőfűzés. A finommotoros mozgások fejlődését elősegítik az :


1. Építőkockák

Az építőkockák megtornáztatják a pici gyerekujjakat és elősegítik a finommozgások feljődését, ezen felül pedig a gyermek képzelőerejét és alkotókészségét is.


2. Puzzle

A puzzle kitűnő lehetőség a gyerek finommozgása, képzelőereje és ügyessége szempontjából.  Az első puzzle beszerzésének megfelelő ideje a gyermek 1,5 éves kora. Először kis darabszámú részekből és nagyméretű darabokból álló puzzle-t vásároljon,  hogy a gyerek könnyebben össze tudja illeszteni az egymáshoz kapcsolódó részeket. A puzzle készülhet fából, vagy kemény kartonból.


3. Kifestő vagy ujjfesték

A finommozgásokkal  függ össze az a készség is, hogy a gyermek képes helyesen tartani a ceruzát és színezésnél a vonalon belül színezni. Minél többet fogja ezt gyakorolni, annál ügyesebb lesz. A kifestőhöz adjon neki színes ceruzákat, filctollat, viaszceruzát, de vannak  vizes kifestők is, melyekben a képet elég áthúzni egy vizes ecsettel és ezután megjelenik a színes ábra.

A boltokban ujjfestéket is beszerezhet. A gyerekek élvezni fogják, ha egyenesen a papírra festhetnek az ujjaikkal és megtapasztalhatják, milyen érdekes dolgokat alkothatnak így.

4. Gyurma

A gyurmából állatokat és emberalakokat modellezhet gyermekével, de a színek ismeretét is gyakorolhatják. A gyurma kitűnő segédeszköz a finommozgások és a kreativitás fejlesztésére. A gyerekek a gyurmából sablonok segítségével különféle alakzatokat – négyzetet, vagy kört - vághatnak ki és a gyakorolhatják megismerő képességüket.

5. Gyöngyfűzés

A gyöngyök, alakzatok, számok és betűk felfűzésének gyakorlása hurkapálcikára, zsinórra, cérnára alaposan tökéletesíti a finommozgásokat. 

Az öltözködéssel is fejlődik a gyerekek finommotorikája. Engedje meg gyermekének, hogy öltözékén egyedül gombolja a gombokat, húzza a cipzárt és megkösse a cipőfűzőt.


Hallás-, látás- és beszédfejlesztő játékok

A finommotorika és nagymotorika fejlődése szorosan összefonódik a gyerekek beszédfejlődésével és érzékelésével, bár lehet, hogy elsőre nem látjuk  az összefüggést. Azzal, hogy a gyerek megtanul önállóan járni, mászni, tágabb lehetőségek nyílnak meg előtte, mint amikor csak a gyerekkocsiból és a kiságyból ismerkedett a világgal. Új élményeket szerez, melyek kíváncsivá teszik. Több dolgot tud megfigyelni, érdeklődik a tárgyak és működésük iránt, valamint bővül a szókincse.

Mindezt elősegítik a:

1. Képes könyvek és leporellók

Üljenek le együtt és nézegessék a képeskönyveket és leporellókat. Ismerjék meg együtt az állatokat, tárgyakat és alakzatokat.  A gyermeknek a következő típusú kérdéseket tegye fel: "Hol van a képen a kutyus? / Látod a képen a háromszöget?" stb. A gyermeknek a korához illő könyveket vásároljon.  Idővel ugyanis a gyerek mind bonyolultabb történeteket lesz képes megérteni.

2. Muzsikáló, beszélő és interaktív játékok

A gyerekek nagyon kedvelik az olyan játékokat, melyek beszélnek hozzájuk, illetve különféle hangokat, melódiákat produkálnak.  Vegyen nekik olyan játékokat, melyek hangot adnak ki egy billentyű megnyomására, vagy a plüssfigura egyik testrészének megnyomására. Ezeket a hangokat a gyerek utánozni fogja, s így fejlődik a beszédkészsége.

3. Babák és a gyerekszerszámok

Említettük már, hogy a gyerek fejlődésében mennyire fontos a felnőttek utánzása. Adja meg tehát gyermekének a lehetőséget és az eszközöket ahhoz, hogy utánozhassa a mamát és a papát. A kislányok szívesen gondoskodnak a kisbabáról – vagyis a játékbabáról. A babáknak bulit szervezhet, a játék konyhájában vacsorát főzhet a játék edénykékben.  A fiúk pedig játékszerszámaikkal - akár egy műanyag kalapáccsal, vagy egyéb szerszámokkal -megjavíthatják az elromlott autóikat. Az ilyen játékok folyamán a gyerekek általában párbeszédeket találnak ki, vagy hangokat adnak ki, s ezzel is gyakorolják a beszédet.  

Forrás: maminka.cz, promaminky.cz, ona.idnes.cz

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása