Baba Iskolás Húsvéti dekorációs ötletek gyerekeknek

Milyen volna a húsvét, ha otthonunkat nem ékesítenék a kedves, tavaszi hangulatot idéző pasztellárnyalatú dekorációk? „Még ötletes dekorációkat is készítsek?“ – gondolja, amikor alig győzi a nagytakarítást, bevásárlást és a húsvéti finomságok elkészítését. Mozgósítsa ez ügyben a legkisebbeket, s csak figyelje, ahogy ügyekednek majd. Adunk is néhány ötletet, így meglátja, a szép dekorációknak köszönhetően az idei húsvét sokkal vidámabb lesz, mint eddig bármikor.


Húsvéti dekorációs ötletek gyerekeknek

Ehhez nem kell sok minden, mivel  az elkészítéshez csak olló, színes papír, ragasztó és egy kis jókedv  szükségeltetik. Felkészült? Nosza, lássunk hozzá!


Kicsi nyuszik, háromféle változatban


Gyermekei is kedvelik az állatokat? Ez esetben bizonyára örömet szerez nekik az ötlet, mely szerint háromféle változatban készíthetnek jópofa húsvéti nyuszit.   

Nyuszikéz

Szüksége lesz: rajzlap, színes papír, olló, ragasztó, fekete filctoll.


Az elkészítés menete:

  1. Vágjon ki fehér rajzlapból egy nagyobb és egy kisebb kört – ez lesz a nyuszi feje és teste, valamint  két ovális kört – ez lesz a nyuszi füle. Rózsaszínű papírból vágja ki a fülek belsejét. Két kicsi kör lesz a szája és egy nagyobb, melyet vágjon félbe – ezek lesznek a lábai. Piros vagy narancssárga papírból vágjon ki egy nagy vízcsepp alakzatot, ami a répa lesz és zöld papírból néhány ovális darabot a répaleveleknek.  
  2. A legnagyobb körön vágjon ki két kisebb kört úgy, hogy átférjen rajta a hüvelyk- és a mutatóujj.
  3. Az egyes kivágott darabokat a kép alapján ragassza össze.
  4. Fekete filctoll segítségével rajzolja meg a nyuszi szemeit, orrát, bajuszát és a mancsait.
  5. A gyerekek bábozhatnak a nyuszival: ujjaikkal utánozhatják mozdulatait.

Húsvéti dekorációs ötletek gyerekeknek

Nyuszipohár


Szüksége lesz: színes papír tetszés szerint, olló, ragasztó, papírpohár, műanyag öntapadós szemek


Munkamenet:

  1. A színes papírból vágjon ki néhány kisebb és nagyobb nyuszifület, melyeket ragasszon egymásra. A nyuszi orrát és arcát is vágja ki.
  2. A köröket ragassza a poharak elülső oldalára úgy, hogy az alábbi képen látható nyuszihoz hasonlót alkosson.
  3. Helyezze el rajta az öntapadós műanyag szemeket is.
  4. Fordítsa meg a poharat és a füleket ragassza a hátuljára.
  5. A kész poharakat helyezze az ablakba.


Húsvéti dekorációs ötletek gyerekeknek

Nyuszitojás csomagolópapírból


Szüksége lesz: tetszés szerinti csomagolópapír, olló, spárga, vatta, ragasztó, kifújt vagy főtt, kemény tojások


Munkamenet:

  1. Csomagolja be a tojásokat a csomagolópapírba úgy, hogy kb. 15 cm hosszú papírdarab kimaradjon a tetején. Ezt kösse meg spárgával.
  2. A kilógó csomagolópapírt vágja le úgy, hogy szépen álló nyuszifül legyen belőle.
  3. A vattából formáljon egy pici gömböt és ragassza a tojás aljára – ez lesz a nyuszi farkincája.

Húsvéti dekorációs ötletek gyerekeknek

Tojásdíszítés egyszerűen és eredeti módon


Nem kell a tojásokat festékkel és ragasztós matricákkal díszítenie, válassza idén fantáziadús és eredeti ötletünket!

Vattából készült puha báránykák


Szüksége lesz: barna színű kifújt tojások, vatta, fehér papír, olló, spárga, ragasztó, fehér textillel bevont drótok


Munkamenet:

  1. A vattából formáljon apró golyócskákat – kisebbeket és nagyobbakat.
  2. Ragassza fel őket a tojásra úgy, hogy kihagyja a tojás felső részét, mivel ez lesz a bárányka arca.
  3. Papírból vágjon ki két rombusz alakú fület, ragassza fel a tojásra. Fekete filctoll segítségével rajzolja meg a szemeket és a szájat.
  4. A tojás alsó részére ragassza fel a lábakat a fehér drótból, vagy nagyobb vattagömbökből úgy, hogy a tojás szépen megálljon.


Húsvéti dekorációs ötletek gyerekeknek

Varázslatos tojás dekupázs- vagy szalvétatechnikával


Szüksége lesz: fehér színű kifújt tojások,  olló, ragasztó, színtelen lakk, ecset, mintás szalvéta


Munkamenet:

  1. A szalvétából vágja ki a kiválasztott motívumokat (virágok, képek, egyéb minták), a szalvéta alsó rétegét távolítsa el és csak a mintás réteget használja.
  2. Ecsettel vigye fel a tojásra a ragasztót és ragassza rá a szalvétamintákat.
  3. A ragasztós ecsettel simítsa el a ragasztott mintát, hogy sima legyen.
  4. Végül fixálja színtelen lakkal és hagyja száradni.

Húsvéti dekorációs ötletek gyerekeknek

Ajándékozhat eredeti tojást festés nélkül is


Szüksége lesz: fehér színű kifújt tojások, zöld muffinkosárkák (szilikon vagy papír) , ragasztó, zöld papír, filctoll, vatta


Munkamenet:

  1. A muffinkosarakat bélelje ki zöld papírral úgy, hogy kilógjon belőle.
  2. Vágja be, hogy úgy nézzen ki, mint a zöld fű és tegye bele a tojást.
  3. Fehér papírból vágja ki a füleket és ragassza a tojásra. Vattából formáljon kis golyócskát és ragassza a tojás aljára – ez lesz a farkinca.
  4. Fekete filctoll segítségével rajzolja meg a nyuszi arcát és már el is készült az ajándék.

Tipp: Nem esik ki a tojás, ha beleragasztja a kosárba.


Húsvéti dekorációs ötletek gyerekeknek

Vidám mintázatú puha tojások


Szüksége lesz: tű, cérna, nemez, gombostű, olló, vatta, egy darab papír.


Munkamenet:

  1. A papírból vágjon ki egy 7 x 5 cm méretű tojást.
  2. Ezt a sablot helyezze a nemezre és vágjon ki belőle 2 tojást, melyeket később összevarr.
  3. Az egyik kivágott nemezre varrjon más színből kivágott virágokat, leveleket.
  4. A két darab anyagot helyezze egymásra, tűzze meg gombostűvel és szélein varrja össze cérnával.
  5. Amikor már a felét összevarrta, a két réteg közé tegyen vattát és tömje ki vele a tojást.

Varrja össze, és hogy fel tudja akasztani, varrjon a tetejére egy díszmasnit.


Húsvéti dekorációs ötletek gyerekeknek

Az eredmény magáért beszél.  

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!