Baba Totyogó Hogyan szoktassuk a gyereket szobatisztaságra?

Gyermekének meg kell tanulnia egy új készség elsajátítását, a bili használatát. A szoktatást kezdje lassan és vegye figyelembe gyermeke tempóját. A tanulási folyamat közben talán előfordulhat, hogy olykor frusztrált és tanácstalan lesz, de azért legyen türelmes csemetéivel, mert csak így fognak mindent megérteni és helyesen csinálni.

Mikor lesz képes gyermeke kontollálni a szükségleteit?

A gyerekeknél a széklet- és a vizeletürítési kontroll valójában akkor következik be, amikor már lelkileg érettek és fontossá kezd válni számukra a szárazság és tisztaság érzése. Ne felejtse el, hogy minden gyerek más, saját gyermekét ne hasonlítsa össze kortársaival.

- egy éves kor után éjjel már nem kakilnak be

- némely gyerek már két éves kora előtt a nap túlnyomó részében száraz marad

- három éves korig 10 gyerekből 9-nek a nap túlnyomó részében száraz marad a pelenkája, de előfordulhatnak balesetek olyankor, amikor a gyerek valaminek nagyon örül, mérges, vagy valamire nagyon koncentrál

- biztosra veheti, hogy 4 éves korig  már minden gyerek elsajátítja a vizelet- és a székletürítés feletti kontrollt az egész nap folyamán.

A gyerekek először a beleiket és a székletürtést képesek kontroll alatt tartani és csak ezután kerül sor a húgyhólyagra.

Hogyan szoktassuk a gyereket szobatisztaságra?

Hogyan lehet felismerni, hogy a gyerek felkészült a bilire?

A gyerekek többsége 18 hónapos korában felkészült a bilizésre. Ha nem tudja biztosan, pontosan mikor kezdje a gyereket a bilire szoktatni, figyelje az erre utaló árulkodó jeleket:

  1. A gyerek tudja, hogy vizes, illetve azt, hogy bekakilt és a pelenkára mutat.
  2. A gyerek az adott pillanatban jelzi, hogy pisilni kell és igyekszik ezt közölni.
  3. A gyerek érzi, hogy jön a dolog és elvonul, pl. a sarokba és elvégzi a dolgát. Az is lehet, hogy közvetlenül előtte hirtelen nyugtalan lesz és nyüzsögni kezd.
  4. A gyerek megérti az egyszerű utasításokat (pl. rakd el a játékokat a dobozba), ezért a bilizésre szoktatás alatt is az egyszerű kommunikációval könnyebben megérti, mit is akarunk tőle.
  5. Egy hosszú séta után is száraz marad a pelenka. A két pelenkacsere közötti időben a gyerek képes visszatartani a vizeletet.

Meddig van rendben az éjszakai bevizelés?

Hogyan kezdjük el rászoktatni a bilire?

A bilivel történő ismerkedés legideálisabb időszaka a nyár és a meleg ősz eleje. A bilit akár a kertbe is magával viheti és folytathatja a tanítást. A gyereket fokozatosan és türelmesen szoktassa a bilire, felesleges erőltetnie a dolgot.

  1. A bilit gyermekével együtt válassza ki.
  2. Otthon a bilit tegye a fürdőszobába, vagy oda, ahol a gyermek a legtöbb időt tölti. Megengedheti a gyereknek is, döntse el ő, hol legyen a helye.
  3. Először a babákat, vagy a plüssállatkákat ültesse a bilire. Magyarázza el a gyereknek, mire jó a bili és miért jó, ha használja.
  4. Ezután a gyereket is ültesse a bilire, akár felöltöztetve is. Ne kényszerítse és fokozatosan próbálja, hogy bír-e néhány percig ülni a bilin.
  5. Demonstratív módon mutassa be a gyereknek a bili használatát úgy, hogy a pelenka tartalmát beleszórja, majd leöblíti azt a vécén. A vécét öblítse le a gyerek. Minden lépést a gyerek számára érthető módon kommentáljon.
  6. A reggeli ébredés után, vagy minden alvás után ültesse a gyereket a bilire már pelenka és ruha nélkül. Válasszon olyan időt, amikor a legnagyobb valószínűséggel kedve lesz dolga elvégzéséhez. Ha a biliben nem lesz semmi, nyugodtan magyarázza el neki, hogy majd legközelebb megpróbálja és dícsérje őt meg, hogy ült a bilin. Ha nem bír ülni a bilin próbáljon neki olvasni, vagy adjon a kezébe játékot.
  7. Ha észreveszi, hogy a gyerek nyugtalan, vagy más jelét adja, hogy pisilnie vagy kakilnia kell, cselekedjen gyorsan. Vigye őt a bilihez, vegye le a pelenkáját és ültesse rá. A gyerekre olyan ruhát adjon, hogy szükség esetén könnyen le tudja venni.
  8. Amikor először sikerült a bilibe pisilés, vagy kakilás, rögtön tanítsa meg a vécézés utáni higiéniára – helyesen megtörölni a fenekét és kezet mosni. Ebben segítségére lehet az 5 segítő pont, miszerint megtaníthatja gyermekét a helyes kézmosásra.

Pelenkamentesítés: az indián módszer

Ezt a módszert  az Észak-Amerikában élő indián törzsek praktizálták. A gyereket két éves koráig hagyták, hogy a dolgát bárhol elvégezze. Amikor már betöltötte a második életévét és képes volt megérteni a szükség fogalmát és kontrollálni azt, az indiánok félrehívták és elmagyarázták neki, hogy már nem kakilhat és pisilhet ott, ahol éppen neki tetszik és megmutatták neki a helyet, ahová járhat. 

Ez a módszer ma úgy működhet, hogy a gyereknek két éves kora után egyszerűen nem ad pelenkát és elmagyarázza neki, mire van a bili.  Ezután már csak kellő türelemmel és a balasetek ellen tisztítószerekkel kell felszerelkeznie, amire a kezdetekben szüksége lesz.

A tanulás ideje individuális és a gyerekek érettségétől és a szülők hozzállásától függ.

A fiús és a lányos bilik

Nagyon sokféle típusú bili létezik. A lányos bili kicsit más, mint a fiús. A különbség az elülső részén van. A fiús bili elülső része magasított a kipisilés kivédése miatt.  A bili alsó részének is szenteljen figyelmet, mert  ideális esetben csúszásmentesnek kellene lennie, hogy a gyerek ne utazhasson vele a padlón. Vásárlás előtt próbálja ki a bilit , hogy mérete megfelel-e gyermekének, mert a nagy bilibe beleeshet, a kicsire pedig nem tud ráülni.

A bili lehet:

  • klasszikus bili
  • ergonómiailag alakított bili, mely kényelmes ülést biztosít
  • zenélő bili – a zenélő és éneklő bili a székelés, vagy vizelés után vidám dallammal jutalmazza gyereket, így motiválva őt a további használatra
  • támlás bili, mely kinézetre hasonlít a felnőttek toalettjére
  • állat- vagy autóformájú bili, melyet a gyerekek gyorsabban megkedvelnek
  • multifunkciós bili, amit széknek és bilinek egyaránt lehet használni
  • szagűző betéttel ellátott bili, melyben speciális szagűző betét van

A bilin kívül vásároljon megfelelő gyermekágyat is

Mennyi ideig tart a szobatisztasáág megtanítása?

A szobatisztaságra történő szoktatás alatt soha ne fenyegessük büntetéssel a gyereket, mert ezzel csak feleslegesen stresszeljük őt. Ha a gyermek az életében valamilyen alapvető változást él meg – költözködés, testvére születése és hasonlók, egy időre tegye félre a bilis tréninget, amíg beáll a nyugalom a családban. A tanulás ideje individuális és a gyerekek érettségétől és a szülők hozzállásától függ. Van, akinek elég ehhez egy nap, másoknak egy hét, némely gyereknek pedig egy hónap kell.

Forrás: nhs.uk mayoclinic.org babyweb.cz

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása