Baba Óvodás Az utolsó szünidő: Mit kell tudnia a kis elsősnek?

Gyermeke először megy iskolába? Biztosan már azon töri a fejét, hogyan birkózik majd meg élete nagy mérföldkövével – az iskolába lépéssel. A gyermeket új közösség, kötött napirend és tanulás várja. Csupa olyan dolog, ami eddig nem volt megszokott. Ön pedig szeretné, hogy a kis elsős felkészülten lépjen az iskolába, a megfelelő szinten legyen és ne maradjon le a többiektől. Segítsen gyermekének az olyan tevékenységek csiszolásában, melyeket még az iskolába lépés előtt el kell sajátítania – a nyári szünidő erre éppen alkalmas időszak.

Így együtt gyakorolhatnak, javíthatnak, megszokhatnak és leszokhatnak, de ne feledje, hogy minden gyerek más. Némelyikük az óvodás kor végén már kicsit tud angolul, tud olvasni, esetleg kicsit írni. Mások viszont alig tudnak néhány betűt megkülönböztetni. Fontos azonban elérni azt, hogy a gyerek örüljön az iskolának és azt valamilyen kellemes dolognak érzékelje, pozitív hozzáállása legyen, valamint kellő mértékben higgyen önmagában. Nem szükséges tudnia semmilyen nagy dolgokat, elég, ha van kedve az iskolához, mert ott minden szükséges dologra megtanítják. Néhány dolgot azonban már határozottan azelőtt tudnia kellene, mielőtt átlépi az iskola küszöbét.  

El a cumlival

Lehetséges, hogy gyermeke még olykor szopogatja a cumlit. Használja ki a nyári időszakot arra, hogy végérvényesen leszoktatja erről. Ehhez azonban sok türelemre lesz szüksége. Sikeres lehet az a magyarázat, hogy a fogai szépségéről van szó. A cumlitól meg kell válnia, nehogy deformálódjanak. Vagy dícsérje meg, hogy már nagy, magyarázza el a nagyfiúság, illetve a nagylányság előnyeit és hangsúlyozza, hogy a cumlit csak a kisgyerekek használják. Világosan adja értésére, hogy határtalanul büszke rá, hogy valójában is igyekszik megszabadulni a cumlitól.  
További lehetőség az, ha a korai gyerekkor mankóját határozottan eldobjuk, hogy világos legyen az, nincs visszaút.  Például adják oda együtt valamilyen mesebeli alaknak, vagy dobják egyenesen a szemétbe. Segítsen gyermekének áthidalni ezt a pillanatot egy öleléssel, simogatással, s ha cumli nélkül bizonytalannak érzi magát, tudni fogja, hogy számíthat az Ön támogatására.

Önálló evés

Az iskolai étkezdében a több tíz gyerek felügyeletével megbízott tanító néni nem etetheti csak az Ön gyerekét. Ezért segítsen az önállósulásban és naponta gyakorolja vele az evőeszközzel való evést.  

Rendszeres napirend

Még az iskolakezdés előtt tanítsa meg gyermekeit az új napirendre – mutassa meg és magyarázza el, mit jelent a kora reggeli ébredés. A megszokottnál korábban kell lefeküdniük. A gyermekorvosok azt ajánlják, hogy a kis elsősöknek legalább tíz órát kell aludniuk, hogy elegendő energiájuk legyen  a tanítás alatt. Reggel ugyanis győzniük kell a reggeli tisztálkodást, az öltözködést, nyugodtan megreggelizni, hogy stressz és rohanás nélkül mehessnek az iskolába.

Elválás a szülőktől

Ha gyermek nem járt óvodába, az iskolaéáv elején motiválni kell arra, hogy a szülőktől történő elválást ne érzékelje negatívan. Ezért már előre biztatni kell, hogy mindenről számoljon be nekünk, ami az iskolában történt. Szánjon rájuk időt, hogy szeretve érezzék magukat, s az iskolát ne valamilyen emocionális nélkülözési formának tulajdonítsák.

El a pelenkákkal

Az iskolakezdés előtt a gyereknek már tudnia kell kontrollálni biológiai szükségleteit. E készség elsajátítására bizonyos érettség szükséges és ez minden gyereknél más, de a szülőknek minden erejüket arra kell összpontosítani, hogy gyermekük az iskolába már pelenka nélkül menjen. A nyár ideális idő, hogy pontot tegyünk e feladat végére.

Praktikus szünidei tevékenységek

Vezessen be gyermeke nyári programjába rendszeres rutint – minden nap jelöljön ki tizenöt percet a finommotoros tevékenységek fejlesztésére. Ezt például gyurmázással, kifestőzéssel, gyöngyfűzéssel gyakorolhatja. Ezzel megszokja, hogy ne csak az egyik kezét terhelje, hanem mindkét kezét használja.

A leendő elsősnek meg kellene tanulnia helyesen tartani a ceruzát, képeket kifesteni anélkül, hogy túlmenne a határvonalon, ismernie kellene a színeket, betűket és a számokat.  „Hagyni kell azonban, hogy élvezze a nyarat. Alaposan pihenje ki magát. Ha elkezdődik az iskola, a munka kerül sorra,“ figyelmeztet José Ignacio Rivas a spanyol UMA egyetemről. Azt ajánlja a szülőknek, hogy lazítsanak és ne éljék át görcsösen az iskolába lépést. „Csak arról kell gondoskodniuk, hogy gyermekük boldog legyen, mert ha elégedett és laza, jó jegyeket fog hozni. A tanulást a hosszútávú perspektíva szemszögéből kell nézni,“ teszi hozzá.

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása