Baba Óvodás Az első napok az óvodában: Ne ígérjen jutalmat a gyereknek

A gyerekek, de a szülők számára is nagy eseménynek számít az óvodába lépés.  A gyerekek életében egy új, függetlenebb időszak következik. Meg kell szokniuk azt, hogy elválnak szüleiktől, akik eddig mindig rendelkezésükre álltak. Az óvodában számtalan olyan élethelyzettel találkoznak, amit majd el kell sajátítaniuk és sok új kortársukkal kell majd megismerkedniük.

Az óvoda feladata

"Az óvodai nevelés  célja a gyermek motoros, érzelmi, kognitív, etikai és szociális készségeinek optimális fejlesztése. Az óvodai pedagógia feladata olyan feltételek megteremtése (térbeli és időbeli lehetőségek), hogy a gyermekek személyisége teljes spektrumában feljlődhessen." Így hangzik az óvoda hivatalos meghatározása. Alapjában véve ez azt jelenti, hogy a gyerekek azért járnak az óvodába, hogy megtanulják, hogyan tanuljanak, kommunikáljanak az osztálytársaikkal, hogyan  játszanak  és váljanak egy gyermekközösség tagjává. Az óvodai pedagógusok feldata, hogy mindezek elsajátításában segítsék a gyerekeket. Feladatuk, hogy különféle segédeszközök és játékok segítségével motiválják őket arra, hogy elsajátítsák a matematika, a zene, az anyanyelv és a társadalmi magatartás alapjait.  

Belépés az óvodába

Ha gyermekét már 2 éves korában szeretné óvodába adni, magánóvodát, vagy bölcsődét kell keresnie, melyek ezt lehetővé teszik. Az állami óvodák 3 – 6 éves korban fogadják a gyerekeket.

Mikor érett a gyerek az óvodára?

Mielőtt gyermekét óvodába küldené, vizsgálja meg, vajon elég érett-e már az óvodára?  Minden óvodának vannak bizonyos követelményei azt illetően, hogy mit kellene tudnia a gyermeknek, mielőtt belép az óvodába.  

A hároméves gyermeknek tudnia kellene:

  • a vezetéknevét és a keresztnevét
  • közölni, hogy mit akar és mire van szüksége. Kommunikáció alatt felvenni a verbális és a szemkontaktust .
  • tiszteletben tartani a felnőtt utasításait
  • segítséget kérni és köszönetet mondani
  • megosztani a játékát és elrakni azt a helyére
  • köszönni és elbúcsúzni
  • együttműködni az öltözködésnél és a vetkőzésnél
  • ismernie kell a saját öltözékét és eltenni azt a kijelölt helyre
  • felvenni és levenni a cipőjét, a cipőfűzőt még nem kell tudnia bekötni
  • fel- és levenni a trikót, nadrágot, zoknit, csekély segítséggel
  • zsebkendőt használni, orrát kifújni
  • köhögéskor kezével eltakarni a száját
  • önállóan használni a toalettet (semmilyen pelenka a nap folyamán, vagy a délutáni alváskor)
  • szappannal kezet mosni és törülközőt használni, feltűrni a pulcsija ujját
  • étkezéskor az asztalnál nyugodtan ülni
  • megtartani a kanalat, önállóan enni vele
  • pohárból, bögréből önállóan inni
  • szilárd ételt enni - rágni
  • lépcsőn járni
  • fel legyen készülve 90 perces kintlétre

Legyen Önnek is zökkenőmentes a gyerek oviba lépése

1. Menjen el az óvodába

Legcélszerűbb, ha még a belépés előtt megmutatja a gyereknek az óvodát és azt, hogyan működik. Magyarázza el neki, hogy ebbe az oviba fog járni, melyik osztályba és azt is, mi vár rá. Benézhetnek akkor is, amikor az ovi nyitva van és megismerkedhet a tanító nénivel is. A gyerekeket leginkább az idegen környezet és a bizonytalanság riasztja, mert nem tudják, mi vár rájuk.

2. Segítsen a gyereknek abban, hogy barátokat találjon

A következő dolog, ami stresszelheti a gyereket, lehet az is, hogy az óvodában senkit sem fog ismerni.  Érdeklődjön a játszótéren a szülőktől, hogy az ő gyermekük nem megy-e szintén ugyanabba az óvodába. Ha gyermekének már a kezdetkor lesz valamilyen ismerőse, könnyebben alkalmazkodik majd a változáshoz.  Ha senkit sem talál környezetükben, magyarázza el a gyermeknek, hogy  új barátokat keresni és ismerkedni mennyire jó szórakozás, akikkel majd a közös játékok során rengeteg közös élményben lesz részük.

3. Tegye az első napot különlegessé

Az első ovis napot hagyja csak úgy eltelni, de érzékeltesse a gyerekkel, hogy valami olyan történt, ami figyelmet és ünneplést érdemel. Az első ovis nap megünneplésére készíthet neki egy kitűnő reggelit a kedvenc ételeiből, vagy ő válassza ki tetszése szerint a vacsorát. Az ízletes reggeli ötleteket megtalálja a Hello Tesco add link: Hello Tesco/recipes

4. Amikor elköszön a gyerektől, legyen pozitív és vidám

Amikor gyermekétől elköszön az oviban, tartson be néhány szabályt.  Még ha oly nehéz is Önnek, ne adja ennek jelét. A gyerekek érzékenyek szüleik reakcióira és a reszkető hang, a rémült és szomorú tekintet nem könnyíti meg első napjukat az új környezetben. Ezért inkább legyen pozitív, vidám, mosolyogjon, fejezze ki magát rövid mondatokkal és mellőzze a szívszorító búcsúzkodást. Ezzel több bátorságot ad neki.

5. Gyermeke vigyen magával valamilyen megszokott és ismerős dolgot

A gyermeknek az is jót tesz, ha otthonról valamilyen megszokott kedvenc dolgot vihet magával az oviba. Ez lehet valamilyen játék, plüssfigura, baba, ami majd az otthonára emlékezteti. Ez nagyobb biztonságérzetet ad neki, hogy az otthona létezik akkor is, ha ő az oviban van.  

6. Ne ígérjen jutalmat a gyereknek

Talán eszébe jutott az is, hogy a sikeres ovis nap után megjutalmazza gyermekét, s bár ez jó ötletnek tűnhet, inkább ne tegye.  A gyerek anélkül is stresszben van, s a megígért jutalommal még tetézheti ezt azzal, hogy félni fog attól, hogy valami nem sikerül neki és akkor nem kap jutalmat. Ugyanakkor ne is fenyegesse a gyereket azzal, hogyha az óvodában sírni fog, nem fogad szót, akkor valami rossz történik majd, illetve büntetve lesz.

Az első nap az óvodában

Vajon milyennek kellene lennie az első napnak az óvodában? Kísérje el gyermekét és legyen ideje arra, hogy megmutassa neki, mit kell tennie és mit hol talál meg. A gyerekeknek  minden óvodában saját jelük van az öltözőben, keressék meg együtt, segítsen neki átöltözni és berakni ruháit a szekrénybe.  Ezután vigye az osztályba és mutassa be neki a tanító nénit, akire ezentúl figyelnie kell.

Egyeztessen a gyerekkel és a tanító nénivel, hogy mikor jön el a fiáért, illetve lányáért.  Az első napon elég, ha délig hagyja őt az óvodában és ebéd után érte jön. A gyereket megnyugtatja, ha tudni fogja, mikor jön érte a szülő, de természetesen az ígéretét mindig be kell tartania.  

Mielőtt munkába indul és gyermekét az oviban hagyja, puszilja meg, mosolyogjon és mondjon valami pozitívat. Néha előfordulhat, hogy a gyerek nem akar Öntől megválni és sírni kezd. Ebben az esetben is azonban törhetetlennek és nyugodtnak kell maradnia.  Magyarázza el neki, hogy semmi szükség a sírásra, minden rendben van és ismételje el, hogy mikor jön érte. Távozáskor már ne forduljon meg és ne menjen vissza.  Ha a gyerek  kapaszkodik, a tanító néni  segíthet  bevinni őt, Ön pedig vidáman köszönjön el, ismételje meg, mikor jön érte és menjen el.  Ha viszont a gyerek hisztérikusan sír  és nem lehet őt megnyugtatni, kérje meg a tanító nénit, hogy egy idő múlva  telefonáljon Önnek és próbálkozzanak a fokozatos  szoktatással és az óvodában eltöltött idő növelésével. 

Az óvodáról és a tanító nénikről csak jót

Amikor a gyerek előtt beszél az óvodájáról, vagy a tanító néniről, tartózkodjon a negatív kommentektől, illetve szitkozódástól, hogy ne rontsa el a gyerek örömét.  Igyekezzen kerülni a reggeli rohanást és inkább  legyen több ideje, hogy a gyereket nyugodtan átadhassa a tanító néninek és a gyerek ne legyen stresszben.  Az első napok Önnek is és a gyereknek is fárasztóak lehetnek, de tartson ki, ne stresszeljen, gyermeke csakhamar az oviban is úgy fogja érezni magát, mint otthon.  

Forrás: msvetrnicek.czcs.wikipedia.org/todaysparent.comgokids.czvasedeti.cz

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!