Egészséges életmód Relaxáció 3 különleges ajándékötlet anyák napjára

Az anyák napját már az ókori Görögországban is megünnepelték, akkor még Rheát, az istenek anyját ünnepelték és vele együtt minden más anyukát. Később más kultúrákban is felbukkant az anyák ünneplése, az 1600-as években vallási színezetet is kapott. Ekkor a húsvétot követő negyedik vasárnapon ünnepelték, az emberek pedig szabadnapot is kaptak, hogy meglátogathassák anyukájukat.

1872-ben Bostonban ünnepelték meg először az anyák napját, Julia Ward Howe szervezésével, ám az ünnep hivatalossá tételét és nemzetközi elismertségét Anna M. Jarvisnak köszönhetjük, aki 1907-ben kezdett el küzdeni az anyák ünnepéért, fáradozása pedig 1914-re érte be, mikor Wilson elnök hivatalossá tette az eseményt. Az USA-ban azóta is május második vasárnapján ünneplik az anyák napját: a dátumot Jarvis választotta ki, elhunyt édesanyja emlékére.

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet a Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva, 1928-ban pedig már hazánkban is miniszteri rendelet született az Anyák napja ünnepléséről. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta az USA-ból.

Míg a legtöbb országban május második vasárnapján ünneplik meg az anyákat, Magyarországon május első vasárnapján.

De milyen ajándékokkal lepjük meg az anyukákat, ha nem akarunk a szokásos virág-csoki kombóhoz ragaszkodni?

Kuponok

Készítsük kuponokat, amik könnyebbé és édesebbé tehetik az anyukák életét. Gyártsunk például kuponokat mosogatáshoz, porszívózáshoz, sőt, akár főzéshez, de az olyan díszes papirkák is sikert arathatnak, amikben ölelést, puszit vagy egy közös programot hirdetünk.

Mozduljunk ki anyuval

Parancsoljunk rá anyura, hogy egy napon keresztül minden csak róla szólhat! Készítsünk neki reggelit, vigyük el múzeumba vagy galériába, hívjuk meg egy ebédre, délután vagy este pedig jöhet egy kis mozi, természetesen popcornnal és üdítővel!

Fényképalbum

Egy anyuka számára a legszebb ajándékok mindig az emlékek, napjainkban pedig igencsak bosszantó, hogy szinte minden képet csak digitálisan tárolunk. Éppen ezért lehet tökéletes ajándék egy gyönyörű, megható, kreatív és vicces album, tele családi emlékekkel és persze apró feljegyzésekkel. Az összesállítást feldobhatjuk akár anyák napi versekkel is, kisiskolások pedig akár rajzolhatnak bele, hogy igazán szívhez szóló legyen az ajándék. 

Forrás: Wikipédia, NLcafé, Szeretlek Magyarország

Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!