1. forduló

Érdekességek

Válogatás az első pályázati kiírás történetei közül: bemutatjuk, hogy az „Ön választ, mi segítünk” programban részt vevő helyi civil szervezetek miként változtatták meg a saját közösségük életét.

Jelentkezők száma

557
Jelentkezők száma

Támogatási összeg (Ft)

24800000
Támogatási összeg (Ft)

Továbbjutók száma

179
Továbbjutók száma

Nyertesek száma

62
Nyertesek száma
A legtöbb szavazatot kapta
A legtöbb szavazatot kapta

Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Alapítvány

2016-ban a legtöbb szavazatot az Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Alapítvány Éhség-űző elnevezésű programja kapta. Kezdeményezésükkel több család kapott arra lehetőséget, hogy minden nap meleg étel kerülhessen az asztalra. A projekt során rászoruló szülők számára szervezett főzőtanfolyammal adtak át olyan tudást, amellyel egészségtudatosabban, takarékosabban készíthető meleg étel gyermeküknek, családjuknak.

Néhány nyertes pályázat az 1. fordulóból

Dózsás Tanulókért és Tanáraikért Alapítvány

Dózsás Tanulókért és Tanáraikért Alapítvány

A Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola hátsó udvarán – ahol 733 tanuló tölti pihenőidejét - egy egyedi, öko szemléletű játszóalkalmatosság, a Pillekő Homokozó készült el 6,5x6,5 méteres területet átfogó figurális alkotásokkal. A környezettudatos szemléletet népszerűsítő alkotás 3 alapgondolata: „Gyűjtöm, készítem, használom!” A homokozóba közel 2000 db – gyerekek által gyűjtött – PET palack került beépítésre, melyet a szupervályog tesz víz-, fagy-, és rongálásbiztossá. Az alkotás a DNS Egyesület szakembereinek útmutatása, irányítása alapján 3 napos kreatív műhelyfoglalkozás keretében valósult meg, az iskolai közösség aktív részvételével.

SUHANJ! Alapítvány

SUHANJ! Alapítvány

Az alapítvány 2016. augusztus 1-én megnyitotta hazánk első integratív, látás- és mozgássérültek számára egyaránt akadálymentesített, de épek előtt is nyitott edzőtermét a 13. kerületben. Egy olyan helyet, közösségi teret hoztak létre, ahol épek és fogyatékkal élők közösen sportolnak és ahol ép és fogyatékkal élő gyermekek közösen játszanak, vagy épp vesznek részt fejlesztő programokon. Az egyedülálló létesítményben gyermekmegőrzőt, játszóházat is üzemeltetnek, készség- és mozgásfejlesztő foglalkozásokat szerveznek mindenkinek.

Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány

Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány

A program keretében 10 héten át minden szerdán bohócdoktori vizit történt a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikának azon osztályain, ahol kifejezetten a leukémiás és rákban szenvedő gyermekek gyógyítása folyik. A vizitek során 270 gyermeket vidítottak fel az alapítvány munkatársai a nevetésterápia segítségével. A vizitek során a nevetést bohóctechnikák alkalmazásával, a bohóc és más artista művészeti eszköztár felhasználásával állították a gyógyítás szolgálatába. Minden viziten párban dolgoztak, viccesen imitálva a műtéteket, a gyógyszerek és infúzió beadását. A bohócok segítettek a betegeknek feldolgozni a kórházban rájuk váró megpróbáltatásokat és felülkerekedni az őket uraló nyomasztó hangulaton.

Kapcsolat – Pályázók számára

Pályázással kapcsolatos információk:
Vida Vivien
kozossegipalyazat@tesco.hu
+36 (70) 726 – 1198

Kapcsolat – A sajtó képviselői számára

Sajtókapcsolatok:
sajto@tesco.hu

Kövess minket!