A kezdeményezés megvalósulása
A Fénysugár Medicina a Megváltozott Munkaképességűekért Egyesület egy háromnapos tábort tartott fogyatékkal élő felnőttek számára. A tábor alatt számos programon tudtak jelen lenni a résztvevők: gyógytornán a szabadban, gyógymasszázson, gyógynövényekről szóló előadáson, szalonnasütésen, társasjátékozáson. Az utolsó nap lezárásaként Tiszaszigeten kirándult a csapat. A tábor után pár héttel a 10 résztvevőt összehívták a szervezők, hogy a programok alatt készült képeket együtt megnézzék és felidézzék a közösen szerzett élményeket.


