A kezdeményezés megvalósulása
Az alapítvány idén második alkalommal szervezte meg a Kiskertész tábort. A tábor során 17 gyermeket vontak be a különböző kerti munkákba, ezzel erősítve a földdel, a megtermelt élelmiszerrel való kapcsolatukat. A tábor során a kertészkedő, kézműves és sport programokkal lehetőséget adtak az építő kikapcsolódásra, hasznos időtöltésre hátrányos helyzetű gyerekeknek és egy sérült fiatalnak is. A tábor célja az volt, hogy a táborban résztvevők környezetvédelemmel, biogazdálkodással kapcsolatos tudása növekedjen, fogyatékkal élő társsal való együttlét hatására érzékenységük és elfogadásuk erősödjön.


