A kezdeményezés megvalósulása
Az egyesület a falu legkisebb lakói számára biztosította a minőségi időtöltést, a kulturált és biztonságos környezetet azzal, hogy a támogatásból az óvoda környezetét rendbe tette, illetve az itt található játékokat felújította. A szülői közösséggel, az óvodai dolgozókkal és a helyi önkormányzat képviselőivel közösen állapították meg az elvégzendő munkákat. Többek között füvet és sövényt nyírtak, fákat metszettek; a játékelemek korhadt deszkáit kicserélték, kijavították, lecsiszolták majd lefestették. Új magaságyások telepítésére is sor került. Ennek köszönhetően a gyerekek az óvodában töltött idejüknek nagy részét biztonságos és rendezett környezetben tölthetik.


