A kezdeményezés megvalósulása
A Pomázi Ökokör programjának célja a település zöldebbé tétele volt, ezt közösségi faültetéssel valósították meg. Emellett hagyományt is kívántak teremteni azzal, hogy a pomázi általános iskolák első osztályos tanulói elültetik az osztályuk közös fáját, amit 8 éven át gondoznak, s amihez a ballagásuk után is visszatérhetnek. A projekt keretében a településen található 3 általános iskola egy-egy fát ültetett közösen a gyerekekkel. A Pomázi Ökokörtől kapott oklevélen a gyerekek nyomon követhetik a fa növekedését évente a törzs átmérő megmérésével és rögzítésével.


