A kezdeményezés megvalósulása
A Csabacsűdiek Baráti Köre Hagyományőrző Egyesület a Nemzetközi Kukorica Napot tartotta meg immár 10. alkalommal. A programmal a közösség összetartó erejét erősítette, emellett pedig a kukoricatörés és a feldolgozás hagyományait adta át a résztvevőknek. A támogatás összegéből egy kávégépet szereztek be, amit a rendezvényen használtak.


