A kezdeményezés megvalósulása
A gyerekek többsége az óvodában tanul meg kerékpározni, melyeknek az egyensúlyérzék fejlesztésben nagy szerepe van. A pályázat keretében megvalósult eszközbeszerzéssel és KRESZ pálya kialakítással a közlekedésben való tapasztalatszerzést segítették, valamint a jelzőlámpák és közlekedési táblák megfelelő használatát, és a szabályok betartását tanították meg a gyerekeknek.