A kezdeményezés megvalósulása
A Tesco támogatásának segítségével az egyesület által szervezett program a gyerekek szabad idejének tartalmas eltöltését célozta meg, mellyel természetismereti tudásukat kívánták gyarapítani. A táborban a résztvevőknek lehetőségük nyílt játékos feladatok segítségével a biológia, a fizika, a földrajz és a kémia rejtelmeibe bepillantani. Önállóan, de tanári felügyelet mellett végezhettek kísérleteket, a Tiszasziget-Mélyponton gyakorolhatták a tudományos monitoring felméréseket, megismerkedtek a rét és a tölgyerdő élővilágával, és megtanultak a térképen tájékozódni. A szegedi Füvészkertben megismerkedtek a gyógy-, fűszer- és kerti növényekkel, a vizek és a távoli tájak élővilágával, továbbá megtekintették a trópusi lepkeházat. A tanulás mellett minden nap maradt idejük kézműveskedni és sportolni is.