A kezdeményezés megvalósulása
Az egyesület folytatva korábbi hagyományait nyári tábort szervezett, s a második helyezettnek járó támogatásból beszerzett eszközök segítségével színjátszásra, barkácsolásra, zenélésre, sportjátékokra és egyéb művészti tevékenységekre biztosított lehetőséget a Kerecsenden élő nehéz sorsú gyermekek, fiatalok számára. Terveikkel ellentétben a színjátszás lényegesen kisebb szerepet kapott a tábor során, inkább a kiegyensúlyozott lelkivilághoz hozzájáruló drámajáték volt a jellemző. A gyermekek megismerkedtek a fotózás alapjaival, a zsonglőrködés egyszerű mesterfogásaival, zenéltek és énekeltek, sportjátékokat játszottak, kalandparkban és játszóházban jártak, akadályversenyen vettek részt.