A kezdeményezés megvalósulása
A BO(S)ZI Rekreációs és Egészségfejlesztő Egyesület érzékenyítő foglalkozásokat szervezett, valamint a hátrányos helyzetben élő családok, gyermekek számára segítséget nyújtott. A programsorozat részeként a támogatási összegből a gyerekek számára játékos vetélkedőket, kreatív foglalkozásokat, a felnőttek számára pedig szakmai, ismeretterjesztő előadásokat, workshopokat szerveztek. A programnak köszönhetően színházi és cirkuszi előadásra is eljutottak a rászoruló gyerekek. A projekt keretein belül közös főzést, családi napot is szerveztek, mely során szakember segítségével önismereti, elfogadási témában foglalkozásokon vehetettek részt a megjelent családok.


